justitiaVálasztás rendje elleni bűncselekmény miatt emeltek vádat huszonöt ember ellen, akik a 2019-es önkormányzati választáson egy baranyai településen próbálták befolyásolni az eredményt – közölte a vádhatóság az MTI-vel.

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a három évvel ezelőtti önkormányzati választáson a polgármesteri címért induló két jelölt egyike folyamodott törvénytelen eszközökhöz. A győzelem érdekében két ismerősét rábírta, hogy ajánljanak fel pénzt ismerőseiknek vagy akár ismeretleneknek a településre történő átjelentkezésért, majd azok voksoljanak megbízójukra.

A pénzt – az átjelentkezésért és a szavazatért 5-5 ezer forintot – minden esetben az ügy elsőrendű vádlottja, a polgármesterjelölt adta át a két közvetítő személynek, akik továbbították a felkért választóknak. A jelölt többeket közvetlenül is befolyásolt abban, hogy az állandó lakóhelyüket változtassák meg, majd pénzért személyére adják le voksukat. A jelölt és két ismerőse összesen 22 embert bírt rá állandó lakóhelyének megváltoztatására és a szavazásra.

A vádhatóság közleménye szerint a választások kiírása idején a névjegyzékben szereplők száma megduplázódott az átjelentkezések következtében. A választási csalás gyanúja miatt a választási bizottság a választási eljárást megsemmisítette, és megismételt eljárást írt ki, amelyen a másik jelölt nyert.

Az ügyészség a bűncselekményt szervező polgármesterjelölt esetében próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tett indítványt – olvasható a vádhatóság kommünikéjében.

Hirdetés