A belügyminiszter összehívta a múlt héten az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülését.


A ÖNET-ülés napirendjén szereplő pontok közül többet az önkormányzati érdekszövetségek javaslatára vettek napirendre, hogy folyamatos legyen a konzultáció és a szakmai alapú párbeszéd az önkormányzati érdekszövetségek és a kormány között.

Az ülésen a tárcák képviselői részletesen tájékoztatták a résztvevőket a 2024. évi költségvetés tervezetének önkormányzatokat érintő részeiről, ehhez kérdések, javaslatok, felvetések hangzottak el. A további témák között szerepeltek egészségügyi, hulladékgazdálkodási és építési-beruházási kérdések is.

A kormány nyitott az önkormányzati érdekszövetségek felvetéseire, javaslataira, ahogy eddig is – közölték. A kormány az önkormányzatok által ellátott helyi közszolgáltatások fenntartásában partnerként tekint a településekre, az infláció és energiaválság nyomán adódó nehézségek esetén kész az egyedi egyeztetésekre és a segítségnyújtásra. Az energiaárak növekedése miatt a kormány idén 76 milliárd forint többlettámogatást ígér az önkormányzatoknak – közölte a Belügyminisztérium.

Hirdetés