buszokA Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) úgy döntött, a drasztikusan megemelkedett gázár miatt átmenetileg leállítja a CNG-hajtású autóbuszokat és korszerű dízelüzeműekkel helyettesíti azokat – mondta el Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Ülésezett a főváros energia- és gazdasági válság elleni operatív törzse és az a döntés született, hogy a BKV november 1-jétől fokozatosan kivonja a forgalomból az 53 cng-üzemű autóbuszt.

A BKV esetében a földgáz ára november 1-jétől az eddigi ár közel ötszörösére emelkedik, és az új földgázárak mellett a CNG-hajtású járművek egy kilométerre vetített fajlagos üzemanyagköltsége a dízel hajtású autóbuszokéhoz képest 350 százalékkal, kilométerenként mintegy 500-550 forinttal lesz magasabb.

A BKV állományában lévő 53 CNG-hajtású jármű esetében az üzemanyagár-többlet éves szinten elérheti az egymilliárd forintot, ezért döntött a BKV arról, hogy leállítják ezeket a gázüzemű buszokat és helyettük korszerű dízelüzeműeket állítanak be.

Kiss Ambrus hangsúlyozta: nem egész évre állítják le ezeket a buszokat, és a bkv dolgozik az olcsóbb földgáz beszerzésén.

Döntöttek arról is, hogy a BKV Akácfa utcai székházát novemberben bezárják. Elmondta azt is, a Műjégpálya kapcsán az az elvi döntés született, hogy amíg rentábilisan tudják működtetni, addig nyitva tartják, de a szociális kiadások terhére nem működtetik; december 31-ig nyitva tud maradni.

Kérdésesnek nevezte a főpolgármester-helyettes, hogy a korábban magas látogatószám biztosított lesz-e a jövőben.

(Index.hu)

Hirdetés