ablakAz elektronikus ügyintézés kiterjesztése és az informatikai szakrendszerek összehangolása a közigazgatás előtt álló következő feladat – fogalmazott György István, budapesti kormánymegbízott a Rádió Orienten. A közigazgatásban várható változásokkal kapcsolatban elmondta, a február 24-i kormányülésen születhet döntés a kormányhivatalok feladat- és hatáskörének módosulásáról, bővítéséről.

Eredményes a közigazgatás reformja

A modern közigazgatás történetének legnagyobb volumenű átalakítása kezdődött öt éve – emlékeztetett a kormánymegbízott. Leszögezte, az elmúlt években számos fontos lépéssel sikerült közelebb kerülni a gyors, átlátható és hatékony ügyintézéshez. A tavalyi évben a kormányhivatalokban lezajlott integráció is a széttagolt közigazgatási rendszert igyekezett felszámolni. György István szerint a folyamat várakozásokon felüli eredménnyel zajlott le.

A bürokrácia csökkentés jegyében januártól egyszerűsödtek eljárások, több okmány kiváltása pedig ingyenessé vagy olcsóbbá vált. A további egyszerűsítéshez a kormánymegbízott szerint bizonyos ügytípusok megszüntetésére lenne szükség, de az elektronikus ügyintézés fejlődése is fontos mérföldkő lehetne. Ennek érdekében jelenleg Nyíregyházán folyik 40 ügytípus elektronikus intézésének tesztelése.

Harminc kormányablak lesz Budapesten

Közel kétmillió ügyet intéztek tavaly a fővárosban, tehát óriási volumennel dolgozik a kormányhivatal. A kormányablakokban jelenleg több mint 620-féle ügytípus intézhető, ez a szám pedig hamarosan az ezret is meghaladhatja – mondta György István. Kiemelte, jelenleg 22 működik Budapesten, május végére összesen 30 kormányablak jön létre, ezt követően pedig további két iroda nyílik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron.

Új feladatokat kaphatnak a kormányhivatalok?

Várhatóan bővül a kormányhivatalok feladatköre, hiszen ha a kormány átszervezi háttérintézményeit és országos hatáskörű szerveit, a hatósági munka a kormány- és járási hivatalokra hárulhat majd – vélekedett György István. Hozzátette, a február 24-i kormányülés döntéseitől függ, hogy pontosan milyen új feladatokat kapnak a hivatalok. Mint mondta, a következő időszak minden bizonnyal ennek jegyében fog telni, és ha szükséges, az osztályszerkezetet is átszervezik hozzá.

A nyáron bevezetendő új életpálya-modellről a kormánymegbízott elmondta, a front office-ban dolgozók számára első körben legalább 30 százalékos, majd a következő lépésben 50 százalékos bérnövekedést hoz majd, de a vezetők fizetése is emelkedni fog.

Hirdetés