szemet111Egy soproni és egy zalaegerszegi vállalat golyózhatja ki a szombathelyi önkormányzati saját kft-jét - írja a nyugat.hu.

Nem meglepő, hogy az idei első szombathelyi közgyűlés napirendre vette a hulladékgazdálkodás helyzetét. Az anyagból kiderül, hogy a szombathelyi önkormányzati cég a sajtóból, vagyis tőlünk tudta meg, hogy a korábban általuk ellátott 37 vasi településről az év eleje óta a Müllex Kft. szállítja el a hulladékot, igaz, mi akkor még 37 településről tudtunk. A beszámolóban részletesen leírják az előzményeket is.

Központosítanak és elviszik a pénzt

Tavaly országos hírt kapott, hogy a rezsicsökkentés jegyében az állam központosítja a hulladékkezelés díjait. Ennek egyik következménye volt, hogy hónapokig nem érkezett számla a lakossághoz, ezekben a hetekben kell egyösszegben több havi szemétdíjat kifizetniük. Az állam ugyanis létrehozott egy központi számlázó céget, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-t (NHKV). Ez a cég állítja ki a lakossági számlákat, és ez a cég fizet aztán valamennyit a hulladékszállítást ténylegesen elvégző helyi cégeknek.

Vagyis helyben elvégzik a munkát, az állami központ beszedi a pénzt és ebből ad valamennyit azoknak, akik a munkát elvégezték.

A Szomhull májusban tudta meg, hogy az általa ellátott vasi települések hulladékának elszállításáért és kezeléséért az NHKV mintegy 1500 forintot hajlandó fizetni köbméterenként, ami az addigi bevételek megfelezését jelentette volna, azaz évi több százmilliós veszteséget.

Erről értesítették a tulajdonos jogokat gyakorló városi közgyűlést, a közgyűlés júniusban utasította a Szomhullt, hogy a hat hónapos felmondási időt figyelembe véve mondja fel a 43 vasi település hulladékszállítási szolgáltatását. Csak azokon a településeken vállalták tovább is a szolgáltatást, amelyek önkormányzatának tulajdonrésze van a Szomhullban. (Szombathely, Gencsapáti, Ják, Táplánszentkereszt, Vép, Rum, Zsennye, Tanakajd)

A rezsicsökkentés másik oldala

A jelenlegi jogszabályok szerint, ha egy önkormányzati cég nem tudja ellátni a szolgáltatást, a katasztrófavédelemnek kell jelenti ezt, és a katasztrófavédelem kijelöli az új szolgáltatót. (Ez megtörtént a kéményseprőknél, a kéményseprő vállalkozások szintén a központilag szabályozott, alacsony díjak, és az ebből eredő veszteségek miatt  mondták le a szolgáltatásaikat

A beszámoló szerint nem kaptak visszajelzést a katasztrófavédelemtől, november 22-én, egy szakmai konferencián tudták meg, hogy az STKE Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. lesz a nyugat-dunántúli regionális szolgáltató, és helyi hulladékszolgáltató cégek ennek a kft-nek az alvállalkozóiként dolgozhatnak tovább.

(Ez a módszer eddig is működött Szombathelyen. A rezsicsökkentés előtt a SZOVA Zrt. végezte a hulladékgazdálkodást is, de az új törvény szerint közszolgáltatást csak nonprofit vállalatok végezhetik. A SZOVA azonban piaci alapon működik, ezért megalapították az önkormányzati tulajdonú Szomhull Nonprofit Kft-t. A Szomhull azonban csak a papírmunkát végezte, a szemetet a SZOVA szállította el és kezelte alvállalkozóként, mivel nekik volt elegendő munkaerejük és gépparkjuk.)

Úgy kellett volna aláírni, hogy nem ismerték a részleteket

Az NHKV elnök-vezérigazgatója december 8-án írt levelet a Szomhullnak, azzal, hogy ők mindent megtettek a szolgáltatás színvonalának növelése és a szombathelyi cég fizetőképessége érdekében, de a Szomhull nem működik együtt velük. Ezt arra alapozta, hogy a Szomhull nem a saját embereivel és gépeivel dolgozik, hogy egyes településeken csak kéthetente gyűjtötték a hulladékot, nem vállalták a bérszámlázást és felmondták a településekkel kötött szerződéseket.

December 13-án az NHLV központjába hívták a Szomhull igazgatóját, és megkérdezték, vállalják-e az alvállalkozói feladatot. Viszont ennek feltételeiről, részleteiről nem árultak el semmit, de a szombathelyi cég igazgatója nem rendelkezett a tulajdonosok felhatalmazásával, így nem tudott kötelezettségeket vállalni. Másnap a soproni STKE felkérte a SZOVA-t, hogy legyen az alvállalkozójuk, a SZOVA a részletek pontosítását kérte, erre azonban nem érkezett válasz.

Akár meg is szűnhet a Szomhull

És ezek után történt, hogy a Szomhull január 3-án a mi cikkünkből értesült róla, hogy azon a bizonyos 43 településből 37-ről január 1-től a soproni STKE alvállalkozójaként a Müllex Kft. szállítja el a hulladékot.

A Szomhull szerint a döntésnek több negatív hatása lehet. Könnyen lehet, hogy az NHKV a kapacitás kihasználatlansága miatt visszavonja a szombathelyi cég megfelelőségi véleményét, ami azt jelenti, hogy a cég elveszíti közszolgálati jogosultságát. Ennek viszont következménye lehet, hogy a Nyugat-Dunántúlra kijelölt soproni STKE a Műllexet bízza meg a szombathelyi és a fentebb felsorolt hat település ellátásával.

Ami azt jelentené, hogy Szombathelyen egy soproni cég és a zalaegerszegi tulajdonú Müllex látja el a szolgáltatást, miközben erre a célra itt van a Szomhull Kft., és a SZOVA munkaereje és gépparkja.

A Szomhull és a SZOVA most közösen arra kéri a szombathelyi közgyűlést, hogy a jövőben is a saját tulajdonában álló cégeket bízza meg a szolgáltatással, és lehetőség szerint hasson oda, hogy az elveszített 43 településen is álljon vissza a korábbi állapot. És, hogy a közszolgáltatás zavartalan ellátása érdekében adja meg a szükséges pénzügyi támogatást a két cégnek.

Összefoglalva

  • A tavaly alapított állami cég beszedi a díjakat a lakosságtól, és abból a szolgáltatás árának a felét akarja kifizetni a helyi szolgáltatónak, a Szomhullnak
  • A Szomhull kijelenti, hogy így nem vállalja, mert az önkormányzatnak évente több százmillióval kellene kipótolnia a cég költségvetését
  • A nagy állami cég egy soproni kft-re bízza a Nyugat-Dunántúl ellátását, a soproni kft. a zalaegerszegi tulajdonú Müllex Kft-nek adja Vas megye nagyobb részét
  • Így az állami cég elveheti a Szomhull hulladékszállítási jogosultságát
  • A soproni kft, pedig Szombathelyre hozhatja a Müllexet, ezzel soproni és zalaegerszegi kézbe kerülne a vasi megyeszékhely hulladékgazdálkodása, és kihasználatlanul állnának a SZOVA gépei

Mindez a rezsicsökkentés és az állami központosítás jegyében.

Hirdetés