szemet33Két hét múlva indul az állami szemétholding, amely a kormány rezsicsökkentési portfóliójának egy újabb darabja. Információk szerint az önkormányzatok egy része és a csaknem 200 közműszolgáltató többsége rossz ötletnek tartja a hulladékszállítás centralizálását, ezért amellett, hogy Alkotmánybírósághoz fordultak, az új rendszer bojkottjára készülnek – írja az atv.hu.

Április 1-jén kezdi meg működését a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), amely a Magyarországon jelenleg működő 171 közszolgáltató tevékenységének csúcsszerveként, egységes rendszerbe kívánja foglalni a ma még meglehetősen „sokszínű” szemétszállítást. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes államtitkára, Szabó Zsolt nem győzi hangsúlyozni, hogy az átalakítással nem vesznek el feladatot az önkormányzatoktól, ahogyan cégeiket sem cserélik le a jövőben. 

Az utolsó hírek alapján az országos hulladékgazdálkodási rendszerről szóló kormányrendelet még egyeztetés alatt áll, miként a közszolgáltatók működését, finanszírozását szabályozó minisztériumi rendelet is. Utóbbitól azt reméli a kormány, hogy garantálja majd a szolgáltatók nullszaldós, nonprofit működését. A tervek szerint a holding a pénzgazdálkodásban, a követeléskezelésben és a fejlesztési, szakmai irányításban kap vezető szerepet. És mindez természetesen nem érinti a 2012 tavaszán rögzített lakossági árakat (különben nem is lehetne rezsicsökkentésként eladni).

A kormány egyszer már leült szakmai egyeztetésre csaknem 200 szolgáltató vezetőjével, ám információink szerint több kérdés maradt nyitva, mint amennyire megnyugtató választ tudtak adni az illetékes államtitkárság szakemberei.

Szabó Zsolt államtitkár úgy tudja, hogy országos szinten jelenleg 14 milliárd forint a közvetlenül kimutatott veszteség a hulladékgazdálkodásban, és még ennél is több lenne, ha az önkormányzatok nem segítenének. Ezeket a terheket szeretné a kormány levenni a településvezetők válláról a 3,3 milliárdból felállított NHKV-vel, illetve a sokmilliárdos kintlevőség „benyelésével”.

Egy tavaly júliusi botrány ugyanakkor rámutat, hogy a szemétszállítással foglalkozó önkormányzati cégek sokkal jobban kijönnének hó végén, ha az ügyfelek fele időben teljesítené díjfizetési kötelezettségét, és nem vinné el büdzséjük negyedét-ötödét az e-útdíj, a banki tranzakciós adó, a felügyeleti díj és a hulladéklerakási járulék együttesen terhe.

Egyes kalkulációk szerint a szemétszállítási díj egyharmada az államhoz kerül áfa, szja és további 13 különféle adó, járulék és illeték formájában.

A törvénymódosítás eredményeképpen a jövőben az NHKV diszponál a díjbeszedés fölött, küldi a számlát az ügyfeleknek és a beszedett összegből egy egyelőre ismeretlen számítás alapján visszaoszt a szolgáltatóknak a működéshez szükséges mértékben. Erre mondta az atv-nek Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, hogy a verseny megszűntével egyik szolgáltatónak sem lesz érdeke költséghatékonyan dolgozni, hiszen a piacot a holdinggal kialkudott árak határozzák majd meg.

Az elnököt a Klik-re emlékezteti az elgondolás, de szerinte a szemétszállításban nem fog működni az a szabályozó, hogy a nyereségestől elvesszük a hasznot és odaadjuk a veszteségesnek. Schmidt úgy véli, reménytelen vállalkozás, hogy egyetlen cég koordinálja 4,5 millió magyar háztartás számlázási ügyeit, elmaradt vagy késedelmes fizetéseit, panaszait, amiből törvényszerűen fennakadások és zavarok keletkezhetnek. Schmidt Jenő nem hiszi, hogy a központosítástól csökken a hiány, és sokkal életszerűbbnek tartaná, ha a kormány felére csökkentené például a hulladéklerakási díjat.

„Átgondolatlan, előkészítetlen, kapkodó és fölösleges” – fejtette ki véleményét a készülő változásokról Gémesi György Gödöllő polgármestere az atv.hu-nak, hozzátéve: a tervezett jogszabály nem végrehajtható a gyakorlatban, és ezt már jelezték is az államtitkárságnak. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke semmilyen garanciát nem lát arra, hogy az esetükben 106 település szemétszállításáért felelős közműszolgáltató időben és annyi pénzt kap majd a rezsiholdingtól, amennyire szüksége van a színvonal fenntartásához.

Mint mondja, április elsején nem ad majd utasítást önkormányzati cégüknek az új szisztémára való átállásra, mert nekik a lakókkal kötött szerződések betartása a dolguk, és amíg az NHKV új szerződéseket nem köt a lakókkal, valamint a közműszolgáltatókkal, addig ők az évek óta működő gyakorlatot folytatják. Gémesi sejteti, hogy nincs egyedül elhatározásával, és nem csak ő gondolja úgy, hogy sikkasztás gyanúját veti fel, ha egy állami holding szedi be és gazdálkodik azzal a pénzzel, amiért az önkormányzatok nonprofit cégei dolgoztak meg.

A polgármester elárulta, hogy egy magánszemély nemrég az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel az országgyűlés a feles jogszabálynak számító hulladékgazdálkodási törvényben vont el önkormányzati feladatot a településektől, márpedig az csak kétharmados jogszabállyal volna lehetséges, hiszen az önkormányzati jogokat ilyen minősített többség védi.

Hirdetés