bp101A kormány újabb frekventált helyen lévő, V. kerületi utcákat és tereket von el szeptember 1-jétől a Fővárosi Önkormányzattól. Karácsony Gergely főpolgármester megdöbbenésének adott hangot a Facebook-oldalán, hogy "éjszakai rendeletben, mindenféle egyeztetés nélkül, a legelemibb tájékoztatási kötelezettséget is mellőzve" közterületeket vesznek el a fővárostól.

A kormány csütörtök esti rendeletével módosította a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről szóló rendeletet, amelyben Budapest V. kerületét érintően 18 útszakaszt törölnek a jogszabályból - derül ki a Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a közutaknak és köztereknek a kezelői jogát szeptembertől elvonják a fővárostól.

A módosításra azt követően kerül sor, hogy a kormánypárti többségű parlament júliusban, kétharmados többséggel három belvárosi tér és egy utca tulajdonjogát vonta el augusztustól, kártalanítás nélkül a fővárostól. Ez a karácsonyi vásároknak is otthont adó Vörösmarty tér, a Podmaniczky tér és a  Széchenyi tér (ahol hotelek mellett a Magyar Tudományos Akadémia is áll), valamint a Széchenyi tér és Bajcsy-Zsilinszky út közötti Arany János utca. A közterületek vagyonkezelői jogát az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pedig továbbadta - ingyenesen - 99 évre a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak. (A lépés miatt a főváros a főpolgármester korábbi tájékoztatása szerint Alkotmánybírósághoz fordul, és pert indít a tulajdonelvonást érintő kártalanítás érdekében.)

A részletek itt találhatók

Hirdetés