A Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubjának alapvető célja, hogy javítsa az önkormányzati működés átláthatóságát, és segítse az önkormányzatokat a jogszabályok által előírt, közérdekű adatokra vonatkozó közzétételi kötelezettség teljesítésében.
Első előkészítő ülését tartotta március 9-én a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja az eDemokrácia Műhely Egyesület szervezésében a nemrég megnyílt Önkormányzati Információs és Koordinációs Központban, amely a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége székhelyéül is szolgál. A TÖOSZ a kezdettől fogva támogatta az eDemokrácia Műhely Egyesület Pázmándon megvalósított Üvegfalu nevet viselő projektjét, mondta köszöntőjében Dr. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára, megerősítve, hogy továbbra is megadnak minden segítséget az Üvegfalu modell országos elterjesztéséhez.
Az alakuló ülésen közel egy tucatnyi polgármester, jegyző és települési képviselő jelent meg. Egyetértettek azzal, hogy a leendő Klub neve Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubja legyen, röviden: Százszázalékos Önkormányzatok Klubja.
Támogatták a Klub céljait:
- Az önkormányzati működés átláthatóságának javítása.
- Hozzásegíteni az önkormányzatokat, hogy minél többen megfeleljenek a jogszabályok által előírt, a közérdekű adatokra vonatkozó közzétételi kötelezettségeknek.
- Kapcsolatépítés az átlátható és nyitott működést célul tűző önkormányzatok között.
- A 100%-os önkormányzatok és az átláthatóság ügyének népszerűsítése
- Tapasztalatátadás (Például a pázmándi Üvegfalu pilotprojekt, átláthatósági rendelettervezet, átláthatósági szószóló – helyi ombudsman)
A tagság szabályai kapcsán a jelenlévők egyetértettek abban, hogy:
A Klubhoz bármely önkormányzat csatlakozhat, amely vállalja, hogy egy éven belül megközelítőleg száz százalékban teljesíti a közérdekű adatok közzétételére vonatkozó előírásokat. A csatlakozás a település kérelmére, a polgármester szándéknyilatkozata alapján történik, amelyet a település képviselő-testülete megerősít. A csatlakozás a vállalással automatikus.
A Klubból kizárható az az önkormányzat, amely egy év elteltével 50%-ban sem teljesíti a közzétételi kötelezettségeit, és/vagy a monitoring alapján megállapítható, hogy nem javított belépéskori eredményein. Az esetleges kizárás a tagok egyszerű többségi szavazatával történik.
A jelenlévők úgy döntöttek, hogy megbíznak három főt a Klub szervezeti szabályzatának elkészítésével.
A három fő:
- Dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd polgármestere
- Karácsony Gergely, Zugló polgármestere
- Fábri István, Csömör polgármestere
Az eDemokrácia Műhely Egyesület vállalta, hogy elkészít egy határozattervezetet, amely alkalmas arra, hogy a csatlakozni kívánó önkormányzatok testületei elfogadják.
A következő ülésre a tervek szerint április elején kerül sor.