A Fővárosi Választási Bizottság nem jogerős döntése értelmében nem kell megismételni a XV. kerületi polgármester-választást, mert a benyújtott bizonyítékok nem támasztják alá a vélt jogsértést, azt tehát, hogy a DK polgármesterjelöltje, Hajdu László megtévesztette volna a választókat.
A Fővárosi Választási Bizottság sorra vette a benyújtott bizonyítékokat, egy részüket elkésettnek találta, másokról pedig azt állapította meg, hogy nem követtek el velük jogsértést, tehát nem vezették félre a választókat. A testület 8:1 arányban határozott úgy, hogy megváltoztatja a helyi választási bizottság első fokú határozatát, így november 9-én nem kell megismételni a polgármester-választást. A határozat nem jogerős, három napig lehet a Fővárosi Ítélőtáblához felülvizsgálati kérelemmel fordulni.
A helyi választási bizottság csütörtökön döntött úgy, hogy meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is, mert szerintük a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel több internetes oldalon, miközben csak a DK indította. A DK pénteken fellebbezett a hvb döntése ellen, így került az ügy a Fővárosi Választási Bizottság elé.
Vasárnap délután egy rövid időre tévedés miatt megváltozott a Nemzeti Választási Iroda www.valasztas.hu tájékoztató honlapján a XV. kerületi polgármester-választás eredménye. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek azt mondta, hogy a helyi választási iroda egyik munkatársa az egyik szavazókör adatait nem törölte. Mivel a XV. kerületi hvb korábban úgy döntött, hogy az október 12-i polgármester-választás eredményét megsemmisíti, és új választást ír ki, a nemzeti választási rendszerben a helyi választási iroda egyik munkatársa „lenullázta” az eredményeket. (A www.valasztas.hu oldalon a nemzeti választási rendszerben rögzített adatok jelennek meg.)
Az adatok nullázásánál azonban hiba történt, mert a helyi választási iroda munkatársa egy szavazókör eredményeit elfelejtette törölni – magyarázta az esetet a Nemzeti Választási Iroda elnöke. A le nem nullázott szavazókörben Pintér Gábor (Fidesz-KDNP) jelölt több szavazatot kapott, mint Hajdu László (DK), ezért fordult meg a rendszerben látszólag az eredmény.
Pálffy Ilona elmondta, miután a történtekről jelzést kaptak, azonnal felszólították a helyi választási iroda munkatársát a javításra, az rövid idő alatt meg is történt. Az Nemzeti Választási Iroda „központilag” nem írhatja át az adatokat a nemzeti választási rendszerben, erre a helyi választási irodáknak van jogosultságuk. A Nemzeti Választási Iroda elnöke elmondta azt is, pénteken körlevelet küldtek a helyi választási irodáknak, mi a teendő például akkor, ha valahol megtámadják a választási eredményt, ám nem ennek megfelelően jártak el mindenhol, ezért hétfőn egy újabb tájékoztató levelet küldtek nekik.