habislaszlo eger01Eger is pályázik a 2023-ban esedékes Európa Kulturális Fővárosa címre, az erről szóló határozatot nemrégiben egyhangúlag támogatta a hevesi megyeszékhely közgyűlése. Eger több mint ezer esztendős történelme okán is fontos eleme az európai kultúrának, ezeket az értékeket kell tudnunk megmutatni – mondta a polgármester.

Habis László polgármester (képünkön) a képviselő-testület előtt arról beszélt, hogy a magas színvonalú pályázat érdekében össze kell fogniuk a város polgárainak, az önkormányzatnak, a kulturális élet szereplőinek, a vállalkozásoknak. Kifejtette: fontos, hogy Eger képes legyen újra alkotni egy szélesebb értelemben vett kulturális stratégiát.

Nagy hangsúlyt kell kapnia az innovációnak – mondta a polgármester –, vagyis annak, hogy milyen új értékeket lehet megvalósítani a program keretében, emellett a kultúra és a tudományok együttműködésére is módot kell találni. Mindez civil kapcsolatok, önkéntes munka nélkül, az oktatás minden szintjének bevonása nélkül nem lehet eredményes - jegyezte meg.

Baloldali, vagyis ellenzéki képviselők a vitában nehezményezték, hogy a polgármester és a város fideszes országgyűlési képviselője, Nyitrai Zsolt még a közgyűlési döntés előtt nyilatkozatot tett Eger pályázati részvételéről. Óvtak attól, hogy az általuk is kiemelten fontosnak tartott ügyet egy „politikai-gazdasági érdekcsoport” kisajátíthassa.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet általában két országnak és városnak ítélik oda minden évben. Magyarország eddig egyszer nyert, Pécs 2010-ben volt kulturális főváros. A 2023-as cím elnyerésére a hazai városok közül eddig Debrecen, Veszprém és Tokaj jelezte pályázási szándékát.

Hirdetés