auto01A polgármester által használt hivatali autó menetleveleinek eltűnése miatt a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatalban. A Miskolci Városi Ügyészség pedig vádat emelt Szikszó város polgármestere ellen, ennek ugyancsak a szolgálati autó használata áll a hátterében.

Kiskunfélegyháza jegyzője, Csölle Yvette maga tett feljelentést bűncselekmény gyanújára hivatkozva az ügyészségen ismeretlen tettes ellen, miután a Kapus Krisztián polgármester által használt hivatali autó menetlevelei eltűntek – tudta meg az MTI. A jegyző különösen súlyosnak ítélte meg a helyzetet, mert ezek szigorú számadási nyomtatványok. Az eltűnt menetlevelek 2010 októberétől 2011 októberéig bezárólag tartalmazták a polgármester által használt hivatali személyautó dokumentációit.

A feljelentés kapcsán elindult nyomozati eljárás során házkutatást tartottak a hivatalban, három helyszínen. A menetleveleket nem találták meg, de több, azokkal kapcsolatos dokumentumot megtaláltak és lefoglaltak - közölte Csölle Yvette.

Az üggyel kapcsolatban Kapus Krisztián polgármester a baon.hu tudósítójának azt mondta: „a menetlevelek őrzése nem a polgármester, hanem a gondnokság feladata. Ugyanakkor bízik abban, hogy mielőbb kiderül, ki a felelős a dokumentumok eltűnése miatt”.

Szikszó város független polgármestere, Füzesséri József ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Miskolci Városi Ügyészség. Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a polgármester az önkormányzat tulajdonában lévő személyautót hivatalos és magánútjaira is használhatta, az önkormányzat havonta 2000-2000 kilométer hivatali célú, illetve magáncélú használatot engedélyezett úgy, hogy a magáncélú használat költségeit a polgármester köteles megtéríteni az önkormányzatnak.

A vádirat szerint 2007 és 2009 között a polgármester folyamatosan megtévesztette az önkormányzatot a gépkocsi használatával kapcsolatban, a menetlevelekben és az útnyilvántartásokban valótlan adatokat tüntetett fel, magáncélú használatot hivatalos használatként tartott nyilván. A megjelölt úti célok és a tankolások sem egyeztek meg. Mindezzel Szikszó önkormányzatának 963 610 forint kárt okozott volna.

A polgármester tagadja a cselekmények elkövetését. Az MTI-nek azt mondta: jogtalannak és méltánytalannak tartja annak a képviselő-testületnek a feljelentését, amelynek tagjait a 2010-es választásokon a lakosok „kiszavazták”. A gépkocsit használva minden egyes alkalommal a város ügyében járt el, mondja Füzesséri József, és ezt a bíróságon be is fogja bizonyítani.

Hirdetés