Fiatalok tömegei kerülnek ki úgy az iskolából, hogy valószínűleg felnőttként sem lesznek képesek betanított munkán kívül bármi másra alkalmassá válni – mutatta ki a friss kompetenciamérés.
A korábbiakhoz képest is jelentősen csökkentek a magyar tanulók pontszámai a legújabb kompetenciamérésben, komoly baj van a szövegértési képességekkel – írja az e heti HVG. Amióta 2008-ban sztenderdizálták a méréseket, egyetlen vizsgált évfolyamon sem volt annyira gyenge eredmény, mint 2022-ben, a nyolcadikosoknál és a tizedikeseknél ezen belül is különösen nagy volt a visszaesés.
A nyolcadikosok 40 százaléka az alapszint alatt teljesített a szövegértésben és a digitális eszközök használatában – látszik, hogy a Covid alatti távoktatás is rányomta a bélyegét a teljesítményre, hiszen a digitális képességek alapból igen gyengék voltak. A tizedikeseknek pedig az egyharmada nem érte el az alapszintet, nehéz elképzelni, hogy ők később hogyan tudnának betanított munkán kívül másra alkalmassá válni. Matematikában is hasonló a helyzet, a természettudományokban viszont nyolcadik és tizedik osztály között sokan behozzák a lemaradást.
A regionális különbségek óriásiak: Budapest is visszaesett ugyan, de így is sokkal jobb eredményeket hoz, mint az ország többi része, a Nyugat-Dunántúl is rendben van, de például szövegértésből a 174 vidéki járás közül 71-ben a nyolcadikosok átlaga nem éri el azt a szintet sem, ahol országos átlagban hatodikban kellene tartani.