2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az élelmiszerek ára 4,8 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a cukoré (42,1 százalék), a csokoládé és kakaóé (17,2 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (16,1 százalék), valamint a kávéé (14,1 százalék).
A termékcsoporton belül a tojás ára 18,1, a liszté 17,8, a sajté 15,5, a vaj és vajkrémé 14,5, a száraztésztáé 11,0, a tejé 10,3 százalékkal csökkent.
A háztartási energia 13,9 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 29,6, az elektromos energiáért 3,5 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 0,6, a palackos gázért 0,4 százalékkal többet kellett fizetni.
A szolgáltatások 12,4 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 20,5, a járműjavítás és -karbantartás 13,3, az üdülési szolgáltatás, illetve a sport- és múzeumi belépők egyaránt 12,0 százalékkal többe kerültek, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal kevesebbe.