Sem a magyar kormány, sem az önkormányzat, de még a kínai cég sem közölt részleteket a szegedi BYD-gyárberuházásról a tavaly decemberi bejelentés óta, viszont már tervek is érkeztek róla az építésügyi hatósághoz.
Az engedélyekre váró rajzokból kiderül, még nem a közeli Liliom Lakókert mellett dolgoznak, hanem az ELI-ALPS lézeres kutatóközponttól északra, az autópálya mellett épülne fel a kínai elektromosautó-gyár első két csarnoka.
Ez a terület az úgynevezett „Pick-telek”, mert eredetileg a Bonafarmhoz tartozó Pick vette meg, hogy itt építse fel új gyárát, ám ezt a tervet elvetették, és a szintén szegedi Szabadkai úti, az 1970-es években épült gyárukat fejlesztik. A Pick-telekről az Átlátszó írta meg korábban, hogy Csányi Sándorék hússzor többért adták el a városnak, mint amennyit a gazdák kisajátításra ítélt földjeiért fizetne az önkormányzat.