A 46. Utazás Kiállítást február 22. és 25. között rendezik meg a Hungexpón.


A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, a kiállításra létrehozott vármegyei munkacsoport vezetője, Komoróczki Aliz a Békéscsabán megtartott sajtótájékoztatón elmondta, minimum száz négyzetméteres standon mutathatják be Békés értékeit a kiállításon. Kiemelten fókuszálnak az aktív turizmusra, meg tudják mutatni egyebek mellett a gyalogos és kerekpáros túraútvonalakat, a vármegyei kastélyokat; a Körösök és a holtágak vidékét, a horgász-, vadász-, agro- és lovasturizmust is ki tudják emelni.

A termálvizek miatt jól lehet kommunikálni az egészségturizmust; a gasztronómia terén pedig a gyulai pálinka- és a csabai kolbászfesztiválra, valamint a sörre és az itt élő nemzetiségek különleges ételeire szeretnék felhívni a kiállítás közönségének a figyelmét.

A természeti értékeket és az ökoturizmust a Körös-Maros Nemzeti Park képviseli majd, az Alföld Slow Egyesület révén pedig a vármegye kisebb települései is meg tudják mutatni magukat és értékeiket, így például a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, a lőkösházi Bréda-kastélyt, de Gyomaendrőd, Békés, Orosháza is képviselteti magát – mondta Komoróczki Aliz. Hozzátette, hogy a kiállítás szervezőitől egy nagy értékű médiacsomagot, számos megjelenési lehetőséget kapnak. Reményei szerint így a kisebb települések is ismertebbé válnak.

Orosz Tivadar, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke felidézte, hogy a testületet keresték meg az utazás kiállítás szervezői tavaly ősszel, hogy Békést, azon belül is kiemelten Gyulát szeretnék idén díszvendégnek felkérni. Elmondta, Békés Romániával határos, nem szabad elfelejteni, hogy az ország keleti szomszédjával „töretlen az együttműködés”, bővülnek az energia- és útkapcsolati lehetőségek, nagyszámú fizetőképes román kereslet jelenik meg, mindezek reményei szerint tovább bővülnek a rendezvény után.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP), Gyula polgármestere elmondta, a város ismét elérte a turisztikai mutatókban a koronavírus-járvány előtti csúcsév számait, sőt meg is haladta azokat. Míg 2019-ben csaknem 580 ezer vendégéjszakát regisztráltak a városban, a tavalyi szám eléri a 600 ezret. Reméli, hogy a rendezvény hatására ezt tovább tudják emelni, vagy legalább megtartani.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület), Békéscsaba polgármestere kifejtette, tanulmányok szerint jelenleg leginkább a minőségi szolgáltatásokat, valamint a kulturális- és aktív turisztikai lehetőségeket keresik a vendégek. Véleménye szerint minden téren jól áll a vármegye. Elmondta, Békéscsaba a vásáron főként a kormányzati támogatásból megvalósított Wenckheim-kerékpárutat, a Munkácsy kulturális negyedet, valamint a kolbászfesztivált szeretné propagálni, de igyekeznek bemutatni a sportturizmus terén lévő lehetőségeket is.

Melis János, Szarvas címzetes főjegyzője elmondta, a városban tavaly 132 ezer vendégéjszakát töltöttek el; a szarvasi attrakciók ismertek, „de még értékesebbek lehetnek, ha összekapcsolódnak más vármegyei értékekkel”.

Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke elmondta, ők „speciális, látványos, az érdeklődőket megállító formájú”, háromdimenziós utazó értéktár kiállításukat ajánlják fel a rendezvényre.

Takács Árpád, Békés vármegye főispánja kiemelte, hogy minden településen zajlottak turisztikai fejlesztések az elmúlt években, de azok nem kapcsolódtak össze szerves egésszé. „Mostantól csapatként kell együttműködni – mondta –, hiszen a vármegyében egy a sorsunk.”

Hirdetés