Vasúti biztost nevez ki Újbuda (XI. kerület) önkormányzata a déli körvasút következő fejlesztési ütemének ellenőrzésére. A Hamzsabégi út menti park kivágásra ítélt fáit pedig élőlánccal is megvédenék a vasúti beruházást ellenző helyiek. Egyebek mellett ez derült ki a sajtótájékoztatón, amelyet László Imre (DK), a kerület polgármestere hívott össze.


Az eseményt azért tartották, mert a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) hétfőn bejelentette a kivitelezési munkák megindítását – a jelenlegi két vasúti pálya mellé további egy vagy két sínpár épülhet –, úgy, hogy a beruházásnak egyelőre nincs jogerős környezetvédelmi engedélye. Ugyanakkor a kormány tavaly egy rendelettel honvédelmi célú beruházássá minősítette a körvasút-beruházást. Ez lehetővé teszi, hogy az alapvető környezeti engedély hiányában is elkezdődjenek a munkálatok. Ezáltal az önkormányzat tehetetlenné vált a tulajdonában álló területen, miközben a beruházás helyszíne és a vasúti pálya is a lakóházak közvetlen közelében található.

László Imre polgármester a jogszabály-módosítás apropóján emlékeztetett: a kivitelezőnek – a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt.-nek – csak tájékoztatási kötelezettsége van az önkormányzat felé arról, hogy a kerület tulajdonában lévő területre belépjen és ott munkálatokat végezzen. A kerület és annak lakói ezeket a munkákat tűrni kötelesek. Vagyis azonnali jogvédelem kérésére sincs lehetőségük.

A cikk itt olvasható tovább

Hirdetés