Lakossági LED-csereprogram indul nyáron Békéscsabán.


Egy energiakereskedő cég bocsátja a jelentkezők rendelkezésére az ingyenes LED-es forrásokat; az önkormányzat a tájékoztató kampányt, az internetes regisztrációt, továbbá a fényforrások szállítását és kiosztását végzi – erről határozott a megyei jogú város közgyűlése.

Nagy Ferenc (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester az ülésen közölte, úgy „kerülhetett Békéscsabára a sor”, ha az önkormányzat vállalja ezeket a feltételeket. Azt mondta, az önkormányzat segítséget nyújt a regisztrációhoz, mert annak folyamata bonyolult, villanyszámlákat kell hozzá feltölteni, be kell mutatni a korszerűsíteni kívánt ingatlant; ennek alapján számolja ki az energiakereskedő cég számítógépes programja, hogy mennyi és milyen erősségű LED-es fényforrásra van szükség. A várhatóan hathetes regisztrációs folyamat nyáron indul, diákmunkások segítik majd azokat, akik ezt igénylik.

A LED-eket felajánló CYEB Energiamegoldások Kft. számításai szerint körülbelül háremezer háztartás él majd a lehetőséggel.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester úgy fogalmazott: „az önkormányzat minden jó ügyben partner tud lenni, most is erről van szó”. A határozati javaslatot a 16 jelen lévő képviselő egyhangúlag elfogadta.

Az energiahatékonyságról szóló törvény alapján az energiakereskedő cégeknek minden évben a forgalmuk után energiahatékonysági programok támogatását kell vállalniuk.

Hirdetés