A Budapest-bérlet felmondásából a MÁV-Volánbusznak nincs haszna, az agglomerációs működési modell megszüntetésével pedig az állam rövid távon veszít – áll abban a szakmai összefoglalóban, amit a MÁV Lázár János közlekedési miniszternek készített a tarifareform bejelentése előtt.
A levélben leírják: a rendszer csak úgy gazdaságos, ha elveszik a fővárostól a 12 milliárdos tömegközlekedési normatívát. Az viszont a személyszállítási törvény és az alaptörvény szerint jár Budapestnek. A mostani rendszer felrúgása esetén lényegében egy szeparált, pazarló és gazdaságtalan rendszer váltaná a mostanit.
Érdekes dokumentum jutott el lapunkhoz: a MÁV szakmai összefoglalót készített arról, hogy lehetne átalakítani a főváros és az állam együttműködését a közösségi közlekedésben. Az apropó az volt, hogy az agglomerációs tömegközlekedési járatok üzemeltetéséről szóló (2016-ban megkötött) főváros–állam szerződés december 31-én lejárt, Lázár János közlekedési miniszter pedig egy tarifareform-koncepciót akart letenni a kormányülés asztalára december közepén. Ehhez a döntéshez mutatott fel a MÁV lehetőségeket. A levél először vázolja a jelenlegi (március 1-jéig tartó) együttműködési formákat.