A fővárosi önkormányzat pénteken és szombaton rendezi az első Budapest Állásbörzét a Biodómban.


A Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, a főváros cégei és intézményei több száz álláslehetőséggel, előadásokkal, tanácsadással várják az érdeklődőket.

A börzére kilátogatók megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét, és személyesen találkozhatnak azok képviselőivel. Az állásbörzére harmincegy cég és intézmény települ ki.

Bemutatják a pályakezdőknek szóló Budapest- és Roma ösztöndíjprogramot, valamint az ösztöndíjas foglalkoztatást.

A rendezvény november 10-én, pénteken 9 és 19 óra között, 11-én, szombaton 10 és 16 óra között látogatható.

Hirdetés