Magyarországon minden adottság megvan ahhoz, hogy a következő két évben a területfejlesztési politika legsikeresebb időszaka jöjjön el – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a múlt héten Mohácson.


Navracsics Tibor a megújuló területfejlesztés, illetve az ezt szolgáló térségi együttműködések témái köré szervezett konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a közigazgatás megújítását követően mostantól – a jogszabályi változásoknak is köszönhetően – a területfejlesztést teszi hatékonyabbá. Kifejtette: az új területfejlesztési politika egyik legfontosabb alapelve, hogy előtérbe helyezze a térségi együttműködéseket a források – kiemelten az Európai Uniótól érkező támogatások – hatékony elosztása érdekében.

A tárcavezető jelezte: a magyar politikatörténetben másodszor fordul elő, hogy közigazgatási minisztériuma van az országnak. Az első tárca idején, 2010 és 2014 között sikerült kiépíteni egy új területi közigazgatási rendszert kormányablakokkal, új jogrendszerrel – idézte fel.

Navracsics Tibor szerint a közigazgatás megújítása után most a területfejlesztés következik, amelynek részeként a kormányzat átalakításával, az új területfejlesztési törvénnyel, új szemléletmódot tükrözve lehetőség lesz a hatékonyabb munkára.

A tárcavezető szólt arról is, hogy a térségi szereplők – így például az önkormányzatok – és az államigazgatás, a kormányzat jól kiegészíti egymást, a minisztérium feladata pedig, hogy a szereplőket a hatékony területfejlesztés és a rendelkezésre álló európai uniós források minél jobb felhasználása érdekében illessze össze.

A miniszter beszélt arról is, hogy a jövőben minden eddiginél nagyobb szükség lesz a felek között párbeszédre a források hatékony elosztásának érdekében, ugyanis az igények mindig nagyobbak, mint a rendelkezésre álló forrás.

Ennek kapcsán aláhúzta: ha a kormányzat egy térséget fejleszt, az nem jelenti azt, hogy egy másikat büntet, hiszen a „legnagyobb jó szándékkal rangsorolja a fejlesztési célokat is”.

Kijelentette: a területfejlesztés, a kormányzati politika legfontosabb célja, hogy „Magyarország jobb ország legyen, az itt élők jobban érezzék magukat, és gazdagabbak legyenek” – mondta.

Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP), a város polgármestere arról beszélt, hogy Mohács az utóbbi évtizedben ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, azonban a kormányzat támogatásával – egyebek mellett az M6-os autópálya fejlesztésének, a majdani új Duna-hídnak és a Mohács 500 Programnak köszönhetően – további előrelépéseket érhet el.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Mohácson és környékén, Nyugat- és Dél-Baranyában még ma is komoly tartalék áll rendelkezésre munkaerőből, ami biztosítja a további fejlődést.

Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a Mohács 500 Program ötvenmilliárd forintos területfejlesztési célokat szolgáló beruházást foglal magába a kulturális rendezvények mellett. A tervezett mohácsi Duna-híd kapcsán beszámolt arról, hogy lezárult a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges közbeszerzés, egyben reményét fejezte ki, hogy a kormányzat intézkedéseinek köszönhetően néhány éven belül megindul a valamivel több mint négy évre tervezett építkezés, és a csata 500. évfordulójára már látványos fázisába kerül a beruházás.

A Magyar Közgazdasági Társaság és a minisztérium által szervezett egész napos konferencián részt vesz – mások mellett –  Mayer Gábor területfejlesztésért, György István területi közigazgatásért és Dukai Miklós önkormányzatokért felelős államtitkár is.

 

Hirdetés