Pomázon is megszűnik a háziorvosi ügyeleti rendszer.
Februártól 40 kilométert kell utazniuk azoknak a pomáziaknak, akik ügyeletre vinnék a gyereküket délután 4 óra után. A jövő hónaptól ugyanis Pomázon is megszűnik a háziorvosi ügyeleti rendszer – derült ki az ATV beszámolójából.
A pomázi orvosi ügyelethez 42 ezer ember tartozik, a város mellett az ügyelet a térség – Pilisborosjenő, Üröm, Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt, Dobogókő – lakosságát is ellátja. Ők most Pilisvörösvárhoz, illetve Szentendréhez kerülnek.
Az ügyeletes gyerekorvosért pedig Pomázról 40 kilométert kell majd utazni Vácra, vagy valamelyik budapesti gyerekkórházba.
A Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportjának vezetője szerint sokkal kevesebb háziorvos vállalta az új ügyeleti rendszert, mint amire az államtitkárság számított. Az sem túl vonzó a háziorvosoknak, hogy miközben akár 40-50 kilométert is kell utazniuk ahhoz, hogy ügyelni tudjanak, óránként mindössze nettó 2660 forintot kapnak. Azt is egy-két hónap késéssel.