A kormányzat 2010 óta folyamatosan partnerként kezeli az önkormányzatokat – jelentette ki a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Dukai Miklós kedden Nyíregyházán.


Dukai Miklós a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) jegyzői kollégiumának ülése előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt tizenhárom évben számos egyeztetést folytattak a kormány tagjai a települések vezetőivel és önkormányzati képviselőivel, a helyi döntéshozókkal, ezeken a megbeszéléseken pedig mindkét fél igyekezett a felvetett problémákra megoldást találni.

Kiemelte, a „veszélyek korát éljük”, amikor a migráció mellett a háború és ennek eredményeként az elhibázott brüsszeli szankciók sújtják az országot, ezt a terhet pedig minden magyar közösen viseli, és ebben részt vállalnak az önkormányzatok is.

„A kormány úgy látja, hogy itt csak az összefogással és együttműködéssel lehet elérni eredményeket és legyőzni a nehézségeket”– fogalmazott Dukai Miklós.

Az államtitkár a jövő évi önkormányzati választásokra utalva emlékeztetett arra, hogy a voksolást az európai parlamenti (EP-) választásokkal egy időben, június 9-én tartják.

A referendum egyik fontos változásának nevezte, hogy a 2019-ben megválasztott, most hivatalban lévő polgármesterek és képviselő-testületi tagok mandátuma 2024. szeptember 30-ig szól, a június 9-én megválasztandó új polgármesterek és testületek pedig 2024. október 1-jén fognak hivatalba lépni.

Jogi értelemben nincs átmeneti időszak, a most hivatalban lévő testületek gyakorolják a jogosítványukat, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét kell mindenkinek érvényesíteni – tette hozzá Dukai Miklós.

A tájékoztatón Szekeres Antal, Debrecen címzetes főjegyzője, a MJVSZ jegyzői kollégiumának elnöke elmondta, a kétnapos szakmai ülésen a többi között a jövő évi önkormányzati és EP-választásokkal kapcsolatban tartanak előadásokat a meghívott települési jegyzőknek és főjegyzőknek.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere a város számára kiemelten fontosnak nevezte, hogy a jegyzői kollégium a nyírségi megyeszékhelyre szervezte éves tanácskozását.

(hirado.hu)

Hirdetés