Egy forradalmár, akiből a budapestiek hőse lett. A főváros minden szempontból katasztrofális helyzetben volt, szinte megoldhatatlannak tűnt a lakosság ellátása …
A kommün bukását követően az ifjú Vas Zoltán, az ország összes középiskolájából kicsapva, vádemelés elől menekülve Csehszlovákián át Németországba, végül Ausztriában megállapodva kezdte meg a „vándorforradalmárok” akkor Európa-szerte „divatos” emigránséletét.
Nemsokára illegálisan hazatér, de le is bukik nyomban – 1921-et írnak ekkor és még hatályos a statárium! A rögtönítélő bíróság előtt a halálos ítélettől csak az menti meg, hogy messze nem nagykorú. A Szovjetoroszországban túszként visszatartott hadifoglyokért cserébe kerül Moszkvába sok elítélt kommünár társával, 1922-ben. Ott folytatja tanulmányait (az érettségit átugorva?), a Műegyetemen tanul, de három év múlva a Komintern ismét hazaküldi. A KMP I. Kongresszusán, Bécsben 1925 augusztusában a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének (KIMSZ) titkárává és a párt Központi Bizottságának tagjává választják. Az ilyen magas sarzsira, még egy nem túl jelentős kis párt esetében is kitűntető figyelemmel vadászó elhárítás a lehető legelső alkalommal kézre keríti – szeptember 22-én, a Rákosi Mátyással, nyilvánvalóan nem túl jól megszervezett illegális találkozóján. Újabb statáriális eljárás várja és kétszeri újratárgyalást követően, összesen 16 év börtön. (Ez is a címe első és a legtöbb kiadást megért könyvének, amit a börtönévek alatt titokban írt: „Tizenhat év fegyházban”.)
A Molotov-Ribbentrop paktumot követően, amikor váratlanul Magyarország is barátkozni kezdett a Szovjetunióval, amikor a Budapesti Nemzetközi vásár egyik leglátogatottabb pavilonja a szovjet volt (Horthy is megtekintette!), 1940 október 30-án Vas másodszor is csereárú lett: Rákosi Mátyással egyetemben az 1849-ben zsákmányolt honvédzászlókért ellenértékül szabadon távozhatott. Moszkvában a Komintern és a Kossuth-rádió munkatársa lett. 1942-ben belépett a Vörös Hadseregbe, elsősorban a hadifogolytáborokban végzett felvilágosító, (be)szervező munkát. Szovjet tisztként tért haza 1944 október 10-én, az emigráció vezetői közül elsőként! Pártja, az MKP működése legfontosabb területein rá osztotta a szervezés, a tervezés és a napi munka irányítását. Neki kellett vezetnie a katonai, a karhatalmi és a gazdasági kérdésekben a kommunisták fellépéseit! De jeleskedett a közélet állami szintű helyreállításában, az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány felállításában is. 1945 január 5-én, mondjuk úgy: a közhatalom és persze a Kommunista Párt előőrseként érkezett a még csak külterületein felszabadított Pestre. Ellátást, rendet, pártot, mindent szervezett! Január végére kétségbevonhatatlanul ő lett a – budai részén még keserves harcokat szenvedő – főváros legfontosabb embere. Szovjet tisztként bejáratos volt (mondhatni egyetlen magyarként) a Szövetséges Ellenőrző Bizottságba, a megszálló katonai erők vezetői, he nem is kizárólag, de leginkább vele tárgyaltak szívesen, ahogy elsöprő lendületét látva, a koalíciós pártok irányítói is. A városlakókat pedig hamar meggyőzte közvetlen, határozott fellépése, állandó jelenléte „szinte mindenhol”.
A főváros legtöbb szempontból katasztrofális helyzetét megtapasztalva, Vas Zoltán 1945 február elején összpárti küldöttség élén a debreceni kormányhoz fordult segítségért, de legalább támogatásért. Február 15-én kinevezték Budapest közellátási kormánybiztosává. Az egész országra kiterjedő hatáskörét, fontos aprólékossággal határozták meg: gyűjthetett élelmiszert, bármiféle árut, lefoglalhatott járművet, gépet, eszközt, munkára kötelezhetett, rendelkezhetett ínségoszlató evakuációról (például nők és gyermekek vidékre szállításáról). Mindenesetre pénzt, munkaerőt, eszközöket nem kapott feladata mellé – hisz azok sehol sem voltak…
Az új kormánybiztos első és nyomban látványos sikert, népszerűséget hozó akciója során, március első napjaiban 11 vagon, Szabolcs vármegyében begyűjtött krumplit behozott a Nyugati pályaudvarra, majd annak szétosztását is megoldotta a városban! Budapesten nemhogy tömegközlekedés, de szállító jármű is alig akadt. A sínhálózatot úgy ahogy megtisztították, már ahol az épen maradt. De egyetlen motorkocsi sem állt rendelkezésre és a felsővezeték-hálózat gyakorlatilag 100 %-ban megsemmisült, arról nem is beszélve, hogy áramellátás biztosítására gondolni sem lehetett. Vas felhívására a MÁV Északi Főműhelyében sikerült ’talpra állítani’ egy (szerencsére nem túl jól felrobbantott) kis tolató gőzmozdonyt. Ezzel párhuzamosan a Nyugati pályaudvar sínhálózatát 48-órás rohammunkában összekapcsolták a BSZKRT villamosvasúti sínhálózatával. Az egykettőre legendává váló kismozdony, a Muki három villamospótkocsival üzembe állt. Néha utasokat is vitt, de leginkább krumplit - idővel egyre több élelmiszert - szállított az elosztópontokra, ahol kijelölt árusok szigorúan hatósági áron adtak mindent!
A jól megszervezett elosztóhelyek a város legnagyobb közlekedési csomópontjain, ha nehezen is, de állták a kiéhezett városlakók ostromát. Vas Zoltán pedig (nem érdemtelenül) a budapestiek hőse lett. Ekkor kapta az idősebb polgárok emlékezetében máig élő ragadványnevét: Vas, a Krumplikirály! Ami nem gúny, nem karikírozás, hanem a legtöbb, amit egy városvezető elérhet: az elismerés és a szeretet lecsapódása a közbeszédben!
(folytatjuk)
Képek:
Egy igazolvány 1955-ből (figyelmet érdemel a munkáltató aláírása: Hegedüs András a Minisztertanács elnöke)
Vas Zoltán önéletírásának hányatott sorsú harmadik kötete (1990)
Vas önéletrajzi trilógiájának első két kötete – a mai antikvár-kínálatban
Életkép, 1949 – a Budapesti Nemzetközi vásár főterén, elöl Farkas Mihály honvédelmi miniszter, mellette Kádár János, akkori belügyminiszter, mögöttük középen, sietősen és magányosan Vas Zoltán, az Országos Tervhivatal elnöke
Hogy volt régen...?
