Vas lemondani kényszerül – Kővágó váratlanul előbbre lép / II. Az egyetlen választott városvezető a háború után

Kővágó József célja a szakszerű igazgatással és nem politizálással foglalkozó Városháza volt, de alig másfél év után Rákosiék agresszív nyomulása lemondásra kényszeríti. 1992-ben Budapest díszpolgárává választották.

Budapest polgármestereinek bemutatását legutóbb egy reményteli pillanatban szakítottuk meg. Az 1945 október 7.-i törvényhatósági választásokat követően, amikor távozni kényszerült a kommunista polgármester, Vas Zoltán, s a kisgazda Kővágó József a helyére léphetett! Az országban ezidőben párhuzamosan folyt egy szovjet típusú pártállam feltételeinek kialakítása és a polgári demokrácia (re)konstrukciója – s ekkor a főváros felől csalóka szivárvány bűvölte el az embereket. Azt üzente: talán az utóbbi törekvés lesz a gyorsabb, sikeresebb!

Ám mielőtt színre léptetnénk a régi-új városvezetőt, az esemény kerete igazán megérdemel némi kitérőt! Az új rendelet ugyanis rendkívüli módon kiterjesztette az 1935-ös választások menetét maghatározó szabályokat. Több, mint megduplázta a választásra jogosultak arányát. Legutóbb a lakosság 27 %-a járulhatott az urnákhoz, most 70 %-a. A jogosultság alsó korhatára a férfiaknál 24 évről, a nőknél 30 évről egységesen 20-ra csökkent. Több cenzus is megszűnt: jelentős volt a hatévi helyben lakást-, meg a nők önálló jövedelmét előíró eltörlése. Komoly, a hatalom által az előzőekben igencsak gyakorolt visszaélés elejét vette, hogy ezúttal a főváros egyetlen listás választókerületet alkotott. Megfelelt az eddigi átlagnak, hogy a bizottság létszámát 250-ben határozták meg. Volt több is, kevesebb is: 1925-ben 310 vagy 1935-ben 182. Az viszont már újabb vívmány, hogy ebből 240-et választottak, a testület 96 %-át. Ez az arány tíz éve „rekord magas” 40 % volt! További 10 tagot az alakuló közgyűlés választott „honoris causa a pártokon kívül álló szellemi és közéleti vezetők” közül! Alapvető biztosítékot jelentett, hogy a rendelet előírta: a hatóság teljes jogú tagja csak az lehet, akit a választásokon, vagy az alakuló ülésen megválasztottak! Nem maradt tehát lehetőség az eredmény utólagos kozmetikázásra kooptálások, kinevezések útján! A rendelet egyetlen szépséghibája az a pont, mely kizárta a választásra jogosultak sorából a magukat német nemzetiségűnek vallókat! Miközben kézzel-lábbal tiltakoztunk, hogy a szövetségesek és a szomszéd államok visszaélnek a kollektív felelősség demagóg elvével. Ezt a részletet mai szemmel akár szégyenletesnek is mondhatnánk, bár aligha befolyásolta az eredményeket. Aki német volt errefelé, az vagy elmenekült vagy elvitték…

A hamvaiból feltámadó város harmadik polgármestere, Kővágó József (1913 – 1997) mélyről és messziről érkezett Budapest élére. Egy zalai kisközség, Csömödér néptanítója, Küronya István volt az apja. Ötéves sincs, amikor árván marad öt testvérével. Nagyszülőkhöz, majd árvaházba kerül. Ott is végzi az elemi iskolát, s a gimnázium első négy évét. Aztán – tudják: akinek nincs semmilyen háttere, az pap lesz vagy katona, ha boldogulni akar – következik a katonai főreál, Pécsett. Onnan dicséretes érettségi után, ösztöndíjjal egyenes az út a Ludovikára. 1931-től a Katonai Akadémia növendéke, 1935-ben avatják hadnaggyá. (Az előző évben változtatja nevét ’Kővágó’-ra.) A Haditechnikai Intézet munkatársa lesz, és beiratkozik a Műegyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerez 1943-ban. A műszaki csapatok út, híd specialistájaként kerül a keleti frontra: egy utászzászlóalj parancsnoka. 1944 októberében a kiutat kereső tehetséges fiatal tiszt már Kis János altábornagy segédtisztje, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának szervezője. A nyilas Számvevőszék kezére kerül, de sikerül büntető-frontszolgálattal elkerülnie a halálbüntetést. A visszavonuló csapatoktól az országhatáron megszökik, s a fronton át visszatér a fővárosba. 1945 április 8-án egyik első dolga, hogy belépjen a kisgazdapártba. A mérnök felülkerekedett benne a katonán: már nem fegyverrel akar küzdeni az élet normalizálásáért.

A koalíciós pártok egyetértése alapján alpolgármesterré, Vas Zoltán helyettesévé választják a főváros ideiglenes törvényhatósági bizottságának alakuló ülésén, május 16-án. Az október 7.-i választások, az elsöprő kisgazda győzelem és Vas lemondása után innen lép elő, mondhatni automatikusan és természetesen „ideiglenesen”. Hogy aztán a december 14-én összeülő új közgyűlés egyhangúlag meg is válassza ’valódi’ polgármesterré.

Kővágó József előtt nagyrészt kényszerpálya állt: az újjáépítést kellett folytatnia, a közellátást biztosítania, s a közműveket teljesen talpra állítania – minden erővel és mindenáron! Ám hála elődei, Csorba és Vas, no meg saját polgármesterhelyettesi áldozatos munkájának, már látszottak az eredmények. Egyre több tér nyílt előremutató tervek kimunkálására. Ezek sorában Kővágó a legfontosabbnak az új fővárosi törvény megalkotását tartotta, amivel (látszólag) mindenki egyetértett. Ez biztosította volna Budapest autonómiáját, önrendelkezésének biztonságát. (A törvényről folyó tanácskozások aztán „önagyonülésezésbe” fulladtak, elsősorban a munkáspártok jóvoltából, s nem vezettek sehová.)

Kővágó ideálja a szakszerű igazgatással és nem politizálással foglalkozó Városháza volt! Úgy tartotta, hogy „a pártok tülekedésében nem a leggyengébb, nem is a legerősebb a szenvedő fél, hanem maga a köztársaság! Tekintsük tehát a várospolitikát úgy, mint az ember mindennapi életét szolgáló adminisztrációs tényezők összességét.”

A mérnök szaktudása, a katona határozottsága nála kompromisszumkész nyitott személyiséggel párosult. Szinte mindenkivel szót tudott érteni. Bűvészmutatvány-számba ment, ahogy a közös célok érdekében össze tudta tartani a széthúzó koalíció pártjait Budapesten. Bár mintha nem érintették volna Rákosiék újjáéledő agresszív térfoglalásai, szalámi-taktikája, mégis válaszút elé állította őt Kovács Béla, a kisgazdapárt főtitkára oroszok általi elhurcolása, majd a Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök ellen végrehajtott puccs. Tehetetlenül, tiltakozva állt a változások lavinája előtt. Erkölcsi kényszer volt számára, hogy 1947 június 5-én lemondjon és visszavonuljon minden közszerepléstől!

Valóságos paródia volt, ahogy ezt Szakasits Árpád, a közgyűlés akkori elnöke kezelte. Nem hívott össze rendkívüli bizottsági ülést, csak elnöki javaslatot tett, hogy kérdések és vita nélkül fogadják el Kővágó József polgármester saját kérésére való nyugdíjba helyezését és felmentését szolgálata kötelmei alól. Kővágó ekkor 34 éves volt…

Ha félreállt is, nem tehette nyomtalanul: 1950-ben kémkedés, hűtlenség és a demokrácia megdöntésére irányuló összeesküvés szervezése vádjával letartóztatták. Előbb halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték. 1956 szeptemberében szabadult. A forradalom napjaiban a kisgazdapárt újjászervezésén munkálkodott, november 3-án meg is választották a párt főtitkárává. A Fővárosi Tanács VB helyén megalakult Fővárosi Nemzeti Bizottság pedig újra őt választotta Budapest polgármesterévé. Mindez persze papíron maradt, formális elégtétel. Számára sem jutott idő, hogy érdemben tevékeny párt- és városvezető legyen. Menekülnie kellett. Hollandián át az Egyesült Államokba. Sikeres évtizedek várták a tengeren túl: kutató(fő)mérnök, egyetemi tanár, Nixon elnök legendás tanácsadóbizottságában is dolgozik. Végül - Demszky vendégeként - többször hazalátogat. New Jersey-ben hunyt el, öt évre rá, hogy 1992-ben Budapest díszpolgárává választották…

Képek

Kővágó József emléktáblája a Corvin-köz falán

Karácsonyi ünnepély a Központi Városházán. Kővágó József polgármester a genfi Vöröskereszt ajándékcsomagjait osztja a sokgyermekes családok képviselőinek, 1945 december (a Mafirt Krónika filmkockája)