A főváros főpolgármestereit felvonultató arcképcsarnokunk legutóbb Ripka Ferenc (1871 – 1944) portréját kezdte felvázolni. Az isaszegi erdészlakból a kora árvaságba, az ínségszállástól az államtudományi doktorátuson át, a megbecsült újságíró státuszáig tanúi lehettünk példás helytállásának. Majd a Ganz-gyárban a városvilágításban, a Gázgyárban a közművek szervezésében és vezetésében megszerzett és nemzetközileg elismert jártasságot. Ami a városvezetésbe repítette, Budapest kormánybiztosává tette, majd főpolgármesterré választásához vezetett.
Érdekes epizódja (kishíján kerékbetörője) sikeres főpolgármesteri ciklusának az 1926-os polgármesterválasztás. A huzamos ex-lex állapot, a többszöri kormánybiztosi szükségmegoldás a tisztségek betöltésében, időben elválasztotta egymástól a két városatya megbízatását. 1926 szeptemberében az újra induló addigi polgármester, Sipőcz Jenő és a visszatérni szándékozó „arany-polgármester”, Bárczy István mellé Ripka szállt be harmadik jelöltnek a polgármesterválasztáskor. Mintha ott sem lett volna! A két sztár-jelölt előbb döntetlenre végzett, majd a második forduló „célfotóval” Sipőczöt hozta ki győztesnek. Ripka éppúgy nem értette az eredményt, ahogy a többiek egyáltalán az indulását. Még lemondását is benyújtotta – majd miután nem nagyon foglalkoztak vele, vissza is vonta. Valószínűleg belátta, hogy a polgármesterség más munkakör – más egyéniség számára ideális vadászterep. Végülis sokkal többet tehetett a városért Sipőcz kormány-oldali hátországaként, szinte szövetségeseként, mint azzal, ha átveszi Sipőcz helyét. Hogy mi vonzotta a tisztség-váltásban, mi késztette, hogy beszálljon a választási küzdelembe? Talán a polgármesterség vélt teljes nagypolitika-mentessége, a tisztán operatív munka lehetősége. Nemsokára a Kormányzó a felsőház tagjává, majd a törvényhatósági bizottság örökös tagjává nevezte ki (meglehet, hogy elejét vegyék egy újabb szökési kísérletének).
Ripka tehát folytatta főpolgármesteri programja (messziről nézve töretlen) végrehajtását. Árulkodó színfoltja egyéniségének, hozzáállásának, hogy tevékenysége centrumát más foglalta el kormánybiztosként, mint főpolgármesterként! Az előbbi Ripka szociális és gazdasági rémek leküzdését tartotta a legfontosabbnak, míg a városatya Ripka az idegenforgalom, a kultúra, a vallás összefonódó fellendítésén fáradozott elsősorban. Folytatta és kiteljesítette a „Budapest Európa fürdő-fővárosa” programot, kezdeményezte a Szent István-hét évenkénti hitéleti-kulturális rendezvénysorozatát (egy igazi ős-fesztivált). Hangsúlyosan aktív valódi vezetőjének mondhatta számtalan társadalmi alakulat: a Budai 33-as, az emblematikus futballcsapat, a Krisztinavárosi Római Katolikus Egyházközösség, a Budai Dalárda, a Szent István Társulat, a fővárosi Rotary-klub, a Budai Társaskör, a Baross Szövetség, a Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete, a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona… Feleségével jövedelmük jelentős részéből örök alapítványt hozott létre árva, tehetséges fiatalok továbbtanulásának biztosítására. (Végtére is, egy Dickens-hős nem feledheti gyermekkorát, ahogy azt sem, mivel tartozik segítői emlékének…)
Kivívott közmegbecsülés és általános elfogadottság kísérte végig hatéves főpolgármesteri megbízatását. Az időközben tényleg meghozott új fővárosi törvény (a főpolgármester jogkörét kissé megnövelő, a főváros autonómiáját némileg korlátozó 1930/XVIII. tc.) előírásainak megfelelően 1931 január 28-án a közgyűlés, valódi ellenjelölt híján, „természetesen” választotta meg második ciklusára Ripkát főpolgármesternek. Beiktatásakor grandiózus programot vázolt hallgatóságának. A megvalósításhoz kisebb kényszerlépésekkel látott hozzá: igyekezett a ránk is mind jobban árnyékot vető gazdasági világválság hatásait közömbösíteni. Nem ért el hamar komoly sikert – miközben barátja és nagy mentora előbb engedményekre kényszerült, majd bele is bukott a mélyülő válságba. Ez megrendítette Ripkát. Bethlen hiába maradt a magyar politikai élet szürke eminenciása, már nem tudott közös céljaik felé vezető útján megfelelő hátteret biztosítani. Károlyi kérészéletű kabinetje még csak kivárásra késztette. De annak összeomlása után Gömbös Gyula, a „Magyar Mussolini” hivalkodó diadala végleg elrémítette. Az ugyan ki nem mondott, mégis nyílt fasizmus, a meghirdetett militarizmus, a programmá tett fegyverkezés nem volt vállalható a számára. Ami az országban formálódott nem tűnt a számára munkáját, terveit segítőnek. Be kellett látnia, jórészükről előbb-utóbb mindenképpen le kell(ene) mondania. „A városháza nem politizál, a városháza dolgozik.” – volt a több szalagcímbe bekerült jelszava. Politikai rugalmassága, megnyerő, majdhogy családias hozzáállása a többiekhez, mások problémáihoz kisebb kompromisszumok árán mindig átsegítette a vezetés, döntés nehézségein. Ám azt a végső kompromisszumot, amit a büszkén hangoztatottan az erőre, sőt, erőszakra építő új irány elvárt (s előreláthatóan mihamar követelt) volna tőle – nem állt szándékában megkötni. Kötelezettségei alól való felmentéséért folyamodott – és a Kormányzó 1932 október 29.-én „érdemeinek és buzgó szolgálatainak elismerése mellett” lemondását elfogadta. Nem sokkal később nyugdíjaztatását is kérte. Társadalmi tisztségeiben azonban továbbra is tevékeny maradt változatlan céljai, a közösség szolgálatában. Utolsó éveiben úgy vált szenvedélyévé a Balaton-kultusz kiépítése és felvirágoztatása, hogy többi önkéntes kötelezettségét sem hanyagolta el. Különösen Fonyód köszönhetett sokat neki, több más kezdeményezése mellett Ripka volt a gróf Zichy Béla-telep (a mai Fonyód-Bélatelep) létrehozására alakult társaság elnöke. A község díszpolgárává is választotta!
Utolsó pillanatáig aktív maradt. 1944 március 9.-én, igazából előzmény nélkül, csendes pihenés közben érte a halál. Korábban enyhének mondott szívpanaszai, szívelégtelensége okozta a véget: a szíve vitte sírba. Egy, a naivitás határáig őszinte, bibliai értelemben jó és jóra-törő, szó szerint vett közszolga hogyan is járhatott volna másképpen?!
Képek:
Fent: Ripka második főpolgármesteri ciklusa programbeszédét mondja megválasztása, majd eskütétele után 1931 január 29-én (Schäffer Gyula felvétele)
A volt főpolgármester gyászjelentése (1944 március)
Hogy volt régen...?
