Egy legkisebb királyfi – Akinek része volt Budapest feltámadásában / II.

Dr. Csorba János, a városmentő-teremtő polgármester, akinek nevét nem őrzi eléggé az emlékezet. Csak 4 hónapot adott neki a politika, de ezalatt életet lehelt az elpusztított fővárosba.

Budapest már az ostrom vége felé éhezett. A harcok elvonultával sem enyhült a helyzet. Nem kerültek elő ismeretlen tartalékok, mindenki inkább vitt, mint hozott bármit is. Ide kívánkozik a hatalmas nemzeti tragédia egy apró szerencsés epizódja, amit nemigen érdemesít figyelemre az ítéletet mondó utókor. Amikor 1944 karácsonyán bezárult Budapest körül az ostromgyűrű, a bennrekedtek élelmiszerkészletei igencsak szűkösek voltak, tartalékok alig álltak rendelkezésükre. A részleges kiürítés, a menekültek elvonulta után közel felére apadt, még így is 800-ezres népesség ellátása egyre megoldhatatlanabb nehézségekbe ütközött. Nem beszélve az állatokról! Előre nem tervezett módon a Budapest-erődbe húzódott ugyanis muszájból vissza két német lovashadosztály – és persze a velük járó huszonvalahányezer ló! A derék kényszersorozott négylábúak takarmányozására pedig végképp senki sem készült! Már az ostrom felén egymást érték a kényszervágások… Így tragikomikus módon, ezzel a biblikus állatáldozattal akaratuk ellenére a németek mentették meg a fővárost a katasztrofális éhínségtől.

Az élelmiszer-gondokon (igaz csak egy hónap múltán) Vas rendszeres kampányai és a Csorba bevezette kenyér- és étkezési jegyek enyhítettek: biztosították ugyanis a hatósági árat és a minimálisan mindenképpen megkapott mennyiséget! A tüzelő- és az egyészségügyi ellátás is emberfeletti nehézségekbe ütközött. Ráadásul mindez úgy, hogy közben a Budán még dúló ádáz küzdelemből jutott bőven kóbor lövedék, bosszú-sorozat Pestre is. Aztán csend lett…

Csorba és munkatársai heti hét napon és az esti órákban is álltak a közönség rendelkezésére. Még egy hónapja sem szolgáltak, mikor már 16 ügyosztály intézkedett szakszerűen – amiben tudott. Közben sorra újjáalakultak, nyitottak a kerületi elöljáróságok is, a közigazgatás kezdett talpra állni. Gyermekvonatok indultak vidékre többezer gyermekkel és anyával, hogy az ellátásuk biztosítva legyen! Csorba közbenjárására a szovjetek a gyalogos forgalom részére átengedték két pontonhidjukat: A Mancit és a Jóskát, már ahogy a pestiek a Margit híd és a Ferenc József híd kiváltóit nyomban becézni kezdte. Fokozatosan magukhoz tértek a közművek, helyreállt a gázszolgáltatás, naponta két órára már volt mindenütt vezetékes víz! Megindult a 6-os villamos (igaz, csak a Boráros tértől a Nyugatiig). Márciusra megnyílt a Nemzeti, majd az Opera is. Május elsején megszólalt a Magyar Rádió! Megindult a futballbajnokság, feloldották az alkoholtilalmat…

Csorba doktor, Csorba János, a Legkisebb királyfi, aki meghódította a fővárost, lehetetlen helyzetben, kibékíthetetlen érdekellentétek malmában őrlődve jól végezte a dolgát. Kisgazda létére közfeladatában függetlennek tartotta magát. Igyekezett mindenben úgy is eljárni. Figyelme és hatalmas munkabírása arra is kiterjedt, hogy az önkormányzat autonómiája, a főváros szuverenitása is renováltassék lassacskán, amennyire lehet. Nem véletlen hát, hogy egyre többen akadtak (a két munkáspárt soraiban) akik szerint nem csak jól, de el is végezte a dolgát. Amikor a Budapesti Nemzeti Bizottság rendkívüli és ideiglenesen gyakorolt jogkörét május 16-án átvette az ideiglenes törvényhatósági bizottság, el is jött az idő, hogy aggályaiknak érvényt szerezzenek. A még mindig ideiglenes, tehát delegált, nem választott fővárosi testület felállva ünnepelte, nem szűnő tapssal, ovációval köszönte meg Csorba János (közel négyhavi) városmentő-teremtő munkáját. Az ideiglenes bizottság elnöke, a Szociáldemokrata Párt főtitkára, Szakasits Árpád (aki egyébként főpolgármesternek tekintette magát) lelkes méltatással búcsúztatta: „Csorba János neve ettől a négy hónaptól, a felemelkedés, a megtisztulás, az erőre kapás, a lendület és az emberfeletti erőfeszítés eme négy hónapjától nem választható el. Önmagunkat tiszteljük meg vele, ha az egész város nevében őszinte és szeretetteljes köszönetet mondunk Csorba János polgármesternek önzetlen és nagyszerű újjáteremtő munkájáért, és együtt kiáltjuk Budapest népével: Éljen sokáig Csorba János!” Aztán Vas Zoltánt jelölte bizottsága nevében Budapest következő polgármesterének! Csorbát pedig a kiegyezés óta létező (látványosabb szerepet sosem játszó) Közigazgatási Bíróság elnökévé nevezte ki az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége. A sorra „Ideiglenes” toldalékkal megnevezett testületek az exlex voltuktól őket megszabadító választások nyomán váltak meg e nevüktől. A fővárosban az 1945 október 7-i választásokat követően állhatott fel formálisan hagyományos közgyűlés, országosan pedig az1945 november 4-í általános és titkos választások nyomán alakulhatott Országgyűléssé az Ideiglenes Nemzetgyűlés! Így esett meg a konszolidáció menetrendje.

Csorba új tisztsége a kívülállók szemében komoly állami feladatnak látsz(hat)ott. (Testülete amolyan fél-alkotmánybíróság volt: a parlament elfogadta törvényeket nem bolygathatta, a kormány és a mindenkori külön felhatalmazottak rendeleteit volt hivatott alkotmányosság és kompatibilitás szempontjából felügyelni, megítélni.) Azonban ahogy a beavatottak, minden bizonnyal ő maga is tudta, karrierje véget ért. Lelkiismeretesen helyt állt e poszton is. Számos aggályos joghézagra, a demokráciát, az egyén jogait fenyegető túlszabályozásra felhívta a figyelmet – amíg a tisztsége (és bírósága) 1949-ben meg nem szűnt. Nem volt már szükség látszatra sem. Két évre rá, mint osztályidegen kulákgazdát ki is telepítették. Nagy Imre mentesítette az internálás alól 1953 nyarán. Érdi lakos és a Radiátorgyár jogtanácsosa lett. A forradalom alatt beválasztották az újjáalakuló Kisgazdapárt vezetőségébe, követeléseiket ő hozta nyilvánosságra az Igazság hasábjain. A bukás után többször kihallgatták, de vádat nem emeltek ellene.

Ügyvédként praktizált a fővárosban, míg nyugdíjba nem ment 73 éves korában. A 70-es évek közepétől olykor megjelenhettek forrásértékű (visszhangot mégsem keltő) emlékezési a Márciusi Frontról, a fegyveres ellenállás szervezéséről, Bajcsy-Zsilinszkyről. Kerek évfordulók alkalmával polgármestersége hőskölteményéről is kérdezték kisebb interjúkban. 1986 végén, 90. életévében távozott – észrevétlenül. A szerénység csendjében, ahogy élt: jelentőséget nem a vele történteknek tulajdonítva.