„Te leszel Budapest polgármestere!” Olyan is van, hogy a legalkalmasabb embert nevezik ki egy fontos tisztségre a választás mellőzésével.
A Múzeum körút egy kapualjából kikémlelt Csapó József, majd óvatosan, nagy kerülőket téve elindult keleti irányba – ahogy a romok és a mindenünnen fel-felbukkanó katonák engedték. Január 18. volt, dél körül, 1945-ben. A csontsovány, ősz hajú aggastyán botra támaszkodva sántikált, de biztosan tartott a Tisza Kálmán tér (II. János-Pál pápa tér) irányába. Háta mögött nemrég robbant fel az utolsó két híd, a visszamaradottak még szórványosan ellenálltak a pesti partra kimerészkedő oroszoknak, Budát viszonylagos csend borította. Célját elérve lelkes csoportra talált: gyülekeztek az élet újraindítására készen állók. A vezető fogadta, a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízottja, Vas Zoltán… És másnap (hosszas hezitálás és győzködés nyomán) kötélnek állt, elfogadta az akkor (január 19.-én) alakult Budapesti Nemzeti Bizottság felkérését, ő lett a feltámadni készülő főváros első, ’új időszámítás szerinti’ polgármestere!
A felidézett epizód és a tündérmesét sejtető zárómondat között balladai a homály – bőven van mit megmagyarázni! Mindenekelőtt Csapó Józsefnek csak a monogramja „valódi”. A legvadabb terror három hónapja alatt e fedőnév alatt Csorba János (1897 – 1986) húzódott meg. Nem kis derültséget okozott új munkatársai körében, amikor rádöbbent: teljesen megfeledkezett az illegalitásban magára kényszerített inkognitóról. Ha hirtelen meghízni nem is tudott, de egy-kettőre negyvenes éveiben járó, életerős férfivá változott! Anekdotába illő, tanulságos történet, ahogy Csorba megválasztása(?) is az. Az őt fogadó Vas Zoltán, memoárja szerint, így kiáltott fel: „Te vagy tehát a Csorba doktor? Téged kellett megkeresnem! Megegyeztünk Debrecenben (a koalíciós pártok az MKP és némi orosz sugallat vezetésével), ha feltalálható vagy, te leszel Budapest polgármestere.” Hiába, rendkívüli időkben a demokrácia (értsd: népakarat) is rendhagyó módon ’működik’…
Dr. Csorba János ekkor már tiszteletparancsoló utat tudhatott maga mögött. A millennium utáni évben, 1897-ben látta meg a napvilágot egy parasztcsalád legkisebb, tizenegyedik gyermekeként, Makón. Szülei csak egy gyermek továbbtanulásának (részbeni) finanszírozására vállalkozhattak és döntésük a legkisebb királyfira esett. Budapesten a Műegyetemre iratkozott be, de nem érezte igazán otthon magát. Hazatért, s csak háromévi kétkezi földművesmunkát követően döntött végleg: a jogot választotta, Szegeden. Ott szerzett 1928-ban, a Ferenc József Tudományegyetemen jogi doktorátust. A 30-as években a makói közélet egyre népszerűbb, elismert alakja lett. Egy ellenzéki ügyvédi irodában praktizált, rendre figyelmet keltő cikkei jelentek meg a helyi sajtóban, maga is lapot alapított, szerkesztette a Makói Újságot a Független Kisgazdapárt helyi és megyei szervezője, majd elnökeként. A 39-es választásokon a megyei lista másodikjaként, csak egy megüresedés (Eckhardt Tibor emigrálása) nyomán került be a Parlamentbe 1941-ben. Mint Bajcsy-Zsilinszky Endre híve, barátja végül harcostársa, a háborúból való kilépés, a magyar érdekek érvényre juttatása, a szociális igazságosság mellett emelt szót. A német megszállás illegalitásba kényszerítette, de nem hátrált meg: követte mentorát a nemzeti ellenállás soraiba. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága vezetésében Bajcsy-Zsilinszky helyettesévé, alelnökké választották. Fatális véletlennek köszönhetően kerülte el Tartsay, Kis János és társaik sorsát: 1944 november 22-én lekéste(!) az őt is elárulók Gestapóval egyeztetett randevúját. Innentől szigorúan Csapó József történetét már ismerjük…
(Ha már tündérmesével kezdtük, folytassuk is jelképes fordulattal: amikor Csorba doktor január 19-én késedelem nélkül a Városházára sietett, nem vehette birtokba a Polgármesteri Hivatalt! A Városháza ugyanis szőröstől-bőröstől lángokban állt. Kénytelen volt pár nap átmenetre a Vízművek közeli épületével beérni.)
Az új polgármesternek, a lassacskán magához térő, kialakuló városvezetésnek teljes pusztulás és totális káosz közepette, messze nem csak felszabadító idegen megszállás mellett kellett megkísérelni és folyamatosan gyakorolni a lehetetlent. Életre kelteni és életben tartani a várost! Emberi és állati tetemek, romok és roncsok mindenfelé, semmiféle szervezett közlekedés sem kommunikáció, egyetlen működő közmű, összeomlott élelmiszer-tüzelőanyag-orvosi ellátás.
Csorba polgármesteri aláírásával hitelesített rendeletekkel hozta a polgárok tudomására tennivalóikat, kötelezettségeiket. Előbb falragaszokon (rádió, egyéb fórum híján), de már két múltán a január 21-én megindult, sokáig ingyen osztogatott Szabadság (szerkesztette Darvas József, Kállai Gyula, Zilahy Lajos) hasábjain is. Első rendelkezései a tetemek elföldeléséről, a romeltakarítás megkezdéséről, a visszanyerhető építőanyagok külön gyűjtéséről és óvásáról intézkedtek (január 23!). Utasított a házmegbízottak és a tömbmegbízottak megválasztására. Utóbbiakkal összeíratta a közmunkára bevethetőket és a gondoskodásra szorulókat. Egy hét múltán közmunkára való felhívást adott ki, amit pár nappal később kötelezettségre változtatott. A legnagyobb gondot az élelmiszerellátás jelentette.
(folytatjuk)
Dr. Csorba János a Közigazgatási Bíróság elnökeként, az ötvenes évei elején
Hogy volt régen...?
