10f terszty 23Akár sikeres főpolgármester is lehetett volna Tersztyánszky Kálmán, a tehetséges, tapasztalt hivatalnok, aki pártpolitikától függetlenül tervezte irányítani a fővárost, de barátságos, kissé zárkózott személyisége a „boldog békeidők” elmúltával nem lehetett a siker záloga.

Az 1923-as év végére a főváros közéletében előállt a soron következő rendkívüli helyzet. Mondhatni: menetrendszerűen. A Budapestet irányító törvényhatósági bizottság -a közgyűlés- és annak élén a két titkosan megválasztott vezető, a polgármester és a főpolgármester eléggé ingatagon állt a törvényesség talaján. A bukott háború, a forradalmak, Trianon - no és persze a huzamos liberális városvezetés nyomán a frissen hatalomra kerülő keresztény nemzeti erők úgymond „ki akarták söpörni a városházából a dekadenciát”. Igazolóbizottság rostálta meg a városatyák körét, rendkívüli választásokon töltötték fel a megüresedett helyeket. Az eredetileg 1920-ban kormánybiztosként a város élére állított Sipőcz Jenő közben titkos szavazáson, nagy többséggel megválasztott „valódi” polgármesterré vált – bár továbbra is „a főpolgármesteri teendőkkel ideiglenesen megbízott” maradt. Mindennek a tetejébe a teljes testület mandátuma (december 31-én) lejárt. A politikai zsargon kedvenc szavával élve, az előállt ex-lex állapot áthidalása különleges intézkedéseket igényelt.

Számításba jött a pillanatnyi törvényhatósági bizottság megbízatásának bizonytalan időre való meghosszabbítása – ezt a nyugtalan közhangulatra hivatkozva vetette el a belügyminiszter, Rakovszky Iván. „Úgy tűnne, mint a Keresztény Községi Párt közgyűlés és városháza feletti túlhatalmának prolongálása. Aligha keltene közmegnyugvást.” Egyben tolmácsolta Bethlen miniszterelnök javaslatát, aki „azt tartaná a legmegfelelőbbnek, ha politikai színezet nélküli, a belügy főtisztviselői karából kikerülő ember kapna kormánybiztosi kinevezést” a főpolgármesteri jogkör gyakorlására.

Az elmúlt évtizedekben ez a megoldás többször bevált már. S ez most alkalmat adna arra is, hogy az új választást az új fővárosi törvény (igencsak elhúzódó) megalkotása után, annak szellemében tarthassák meg. A megfelelő jelölt szinte magától adódott a belügyminisztérium államtitkárhelyettese, Tersztyánszky Kálmán személyében. Kiválasztásában behozhatatlan előnyt jelentett a számára, hogy addig is amolyan árnyékpolgármestere volt a fővárosnak, a belügy hatalmas gépezetében ugyanis a városi, községi ügyek szervezése és intézése volt a munkaköre.

Tersztyánszky Kálmán (1867 – 1936) az egyik legrégibb nemességű családba született, Szécsényben, Nógrád szívében, ahol birtokaik elterültek. (Sok rokona érdemelte ki, hogy a nemzeti emlékezet jelesei közé emelkedjen. A leginkább közismert, talán, Tersztyánszky Ödön, kard- és tőrvívó honvéd ezredes, kétszeres olimpiai bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok, aki súlyos háborús sérülést követően harmincévesen tanult újra, balkézzel vívni.) Kálmán a helyi iskolák után a budapesti egyetemen tanult jogot, s szerzett államtudományi doktorátust 1889-ben. Nyomban a belügyminisztérium alkalmazottja lett, s a tárca mellett – két rövidlélegzetű kihívást, kalandot leszámítva – nyugállományba vonulásáig kitartott. (A miniszterelnökség „kiskabinetjének” felállításában tevékenykedett, és a fővárost vezette, mint láttuk, ideiglenesen.) Kiváló munkájáért számtalan elismerésben részesült, maga a király is kitűntette…

Ám nemcsak a vezetőválasztás függő kérdését, de a talaját vesztett közgyűlés kiváltását is meg kellett oldani. Ezért a belügyminiszter az új kormánybiztost kinevező rendeletében, egyúttal, a feloszlatott közgyűlés feladatainak ellátására a városháza középvezetőiből szűkkörű hivatalnoktanácsot állított fel.

1924 január harmadikán került sor Tersztyánszky beiktatására a tisztviselői tanács (köz)gyűlésén. Tersztyánszky Kálmán kormánybiztos a főpolgármesteri jogkör gyakorlására és a státusz teendőinek ellátására kapott felhatalmazást, ideiglenes jelleggel.

Ugyanakkor helyzete rangban a (nemlétező) helyettes-főpolgármesteri címnek felelt meg. Például nem lett automatikusan a felsőház tagja, ami minden elődjének kijárt… A főpolgármesterhelyettesi (helyettes főpolgármesteri) munkakör létesítésére csak jóval később került sor. A városvezetés első félszázadában a főpolgárt, akadályoztatása esetén alkalmilag a polgármester volt hivatott helyettesíteni.

A kinevezést (és egyúttal a saját felmentését a feladat alól) Sipőcz Jenő polgármester kitörő lelkesedéssel fogadta. Az elmúlt években egyre komolyabb nyűgnek érezte a két, olykor egymásnak ellentmondó intézkedésekre kötelezett tisztség egyidejű vállra vételét. (Végtére, bárkit a tudathasadás szélére juttatna, ha időről időre önmagát kellene ellenőriznie…) Ő maga született operatív városvezető volt, a polgármesterség elhivatottja. Egyáltalában nem ragaszkodott hangzatosabb címmel illetett, ám inkább felügyeleti másik munkakörhöz! Ráadásul Tersztyánszky személyében odaadó és elkötelezett segítőtársat, mondhatni szövetségest ismerhetett meg a belügy rendészetével való eddigi együttműködése során. Az új kormánybiztos garanciának tűnt a pártérdek, a politikai szempontok háttérbe szorítására is.

Tersztyánszky Kálmánnak nem volt szerencséje a bizonyos szempontból életpályája zenitjét jelentő megbízatásával. Barátságos ember volt, de csendes, olykor egyenesen zárkózott. Nem tudott mit kezdeni az ülésteremben mind gyakrabban megütött útszéli hangnemmel, a jó ízlés határait túllépő vádakkal, nagyhangúsággal. A pártérdek visszaszorításában sem érhetett el komoly eredményeket, be kellett érnie annyival, hogy igyekezzen tudomást sem venni róla. Nem igazán tudott békét teremteni a közgyűlést pótló gyűlésben sem, nemhogy általában: a város közéletében. Viszont, ami adódott, pedánsan tető alá hozta. (Csip-csup kérdésnek tűnhet utólag, de komoly eredmény volt például a kávéházak járdafoglalási-illetékének megemelése, pontosabban: egy-két kiemelt létesítményt leszámítva, megteremtése.) És példásan helyt állt a különböző gazdasági és társadalmi szervezetek vezetésében betöltött tisztségeiben. Többek között az Országos Földbirtokrendező Bíróságon vagy a Kongrua Bizottság élén (az előbbi a Trianon utáni káoszban teremtett rendet, az utóbbi az alsópapság anyagi és egzisztenciális helyzetét oldotta meg). Ezeket a feladatokat nyugdíjazását követően, haláláig ellátta.

De jóérzékkel megsejtette azt is, hogy az új fővárosi törvény egyre elhúzódó vajúdása újabb „áthidaló lépéseket” követel majd. Budapest autonómiáját a törvényhozók jócskán megnyirbált állapotba igyekeznek „átmenteni” (nő a közgyűlés kinevezett tagjainak száma, a választásra jogosultaké pedig csökken, megújul a vagyoni cenzus stb.) – ez már nem az ő feladata, világa volt. A vak is láthatta, ide már nem „politikai színezet nélküli”, de elkötelezett kormánypárti (Bethlen-párti) jelöltre van szükség a végrehajtáshoz… Szűk nyolc hónap múltán, Tersztyánszky a felmentéséért folyamodott a belügyminiszterhez. Kérelmét „kiváló és odaadó szolgálatainak elismerése mellett” fogadták el. A belügyben előléptetés várta, államtitkár lett és visszakapta előző munkakörét.

A városházán Sipőcz Jenő polgármester, aki elismeréssel köszöntötte munkába állását, hasonlóan meleg szavakkal búcsúztatta: „Eszményi törvénytisztelettel látta el a maga szép hivatását és az ő kedves, konciliáns modora, az önkormányzatnak és az önkormányzati szerveknek megbecsülése mindannyiunk szívében és lelkében őszinte, igaz tiszteletet és szeretetet fakasztott iránta”.

Megható és (talán véletlenül) elszólás értékű szavak. A békés, békeszerető, béketeremtő – a konciliáns – vezetőtől vesz búcsút. Mit tehetnénk? Amik már az ajtón kopogtatnak, nem a béke évei lesznek…

Képek

Fent A kormánybiztos Tersztyánszky Kálmán hivatalos sajtófotója, 1924

borszem janko1

Tersztyánszky Kálmán (1867 – 1936) a Borsszem Jankó 1924. január 20. számának grafikáján. A szignó nélküli ceruzarajz aláírása: „Miért lettem kormánybiztos? Mert képességeimben a kormány biztos."

Hirdetés