Palócföldről érkezett a lemondott Ripka Ferenc utódja, Huszár Aladár a főváros élére, aki abszolút többséget szerezve előzte meg két riválisát. Cikkünk első részében a főpolgármesteri tisztség eléréséig terjedő életútját mutatjuk be: a kiváló szakember számos helyen bizonyítva modernizálta a vidék közigazgatását.
Társadalmi, politikai gondolkodásunk kategóriái (mostanában mind gyakrabban úgy tűnik: menthetetlenül) előítéletek rabjai. Ha valakiről elhangzik, hogy nacionalista, hogy keresztény-nemzeti, hogy törzsökös magyar, automatikusan elkönyveljük szélsőségesnek, jobboldalinak, netán fajvédőnek – hogy csak az enyhébb megpecsételések közül soroljunk néhányat. Holott e törekvések eredeti tiszta (meglehet, naiv) tartalma elismerést is érdemelhetne. A főváros 1932-ben megválasztott új főpolgármestere, Huszár Aladár személyét és megítélését különösen megtépázták az ilyen tévesztések. Ne ítéljenek hát felőle „első lendületből…”
A világháború utáni összeomlásból az országot konszolidáló Bethlen István kormánya 1931-ben megbukott. Harcostársa és barátja, Budapest főpolgármestere, Ripka Ferenc benne látott támaszt és biztosítékot munkájában. Így pár hónappal később, nagyrészt ezért, önként távozott a városvezetésből. Ekkor a főváros törvényhatóságának rendkívüli közgyűlése elé - általános meglepetésre - a kormányzó Huszárt terjesztette három jelölt között első helyen a főpolgármesteri tisztségre.
Palócföld szülöttje, Vitéz dr. baráthi Huszár Aladár Károly (1885 – 1945) Ipolybalogon látta meg a napvilágot, a folyó jobbpartján, a mai Szlovákia területén (nemesi előnevét birtokaik központjáról, a Börzsöny talán legszebb tájáról, Bernecebaráti községről kapta). De gyermekkorát már a család hitbizományának szívében, a keszegi kastélyban töltötte. Középiskolát a váci piaristáknál, majd Budán a vár tövében, a Ferenc József Intézet növendékeként végzett. Aztán jogot hallgatott, Pesten kezdett tanulmányait Genfben fejezte be. 1908-ban, friss diplomásként nyomban hazatért, egészen Nógrádba, s a vármegye szolgálatába lépett. Alapos, jó munkája feltűnést keltett: mire ránk tört a háború fogalmazógyakornokból már másodfőjegyzővé emelkedett. Az elsők között vonult be. Az 1. honvéd huszárezred kötelékében harcolta végig a háborút. Kétszer sebesült, rendkívüli hősiességéért többször kitűntették: elnyerte többek között a katonai érdemkeresztet, a kardokkal ékesített bronz- és ezüst érdemérmet, s a német Vaskeresztet is. Főhadnagyként szerelt le. Visszatért korábbi munkájához, ám városát nemsokára elfoglalták az akkor még nem is létező Csehszlovákia légiós csapatai. Minden bizonnyal az ekkor tanúsított bátor helytállása, leleményes szervezőkészsége és áldozatvállalása alapozta meg országos ismertségét és elismertségét. Motorja és egyik vezetője lett annak a fegyveres ellenállásba torkolló spontán népmozgalomnak, mely Balassagyarmat önfelszabadításához vezetett! A kommün alatt menedéket keresők, szökni kényszerülők találtak oltalmat vendégszerető házánál (a legismertebb talán Tormay Cécile, aki Bujdosó könyv című művében meghatottan emlékezik rá). Az utolsó napokban le is tartóztatták, kivégzésére várt, amikor a Tanácsköztársaság összeomlott. Innentől jódarabig adott a feladat, töretlen a pálya. Rendteremtés, megbékítés, helyreállítás – tiszta lap teremtése.
Tizenkilenc augusztusától Huszár lesz szülőföldje, Nógrád és Hont megye kormánybiztosa, fél évre rá főispánja. Itt töltött hivatali idejének utolsó eseménye a neki is köszönhetően Civitas Fortissima, a Legbátrabb Város, Balassagyarmat hivatalosan is várossá avatása volt. 1923. végén már Komárom és Esztergom vármegyék (akkor még – Trianon óta - két külön megye-csonk) főispánja, nemsokára Esztergom város főispánjává is kinevezik. Innen a Kisalföldre vezet az útja: 1928-ban Győr, Moson, Pozsony vármegye és Győr törvényhatósági jogú város főispánja lesz. Akárha egy szakember járna házról házra, kapja sorra Huszár a feladatokat: nagyon is ideje karbantartani, modernizálni a közhatalmat. E (köz)méltóságában találja őt a Kormányzó felkérése: a budapesti főpolgármesteri jelölés.
Bár Huszár kétségtelenül kiváló eredményeket ért el a vidék közigazgatásának vezetésében, mégis komoly ellenérzéssel és fenntartásokkal fogadták színrelépését. (Akár a reformkor után: a mértékadó nemesség szerte az országban, a rendetlenség a fővárosban – hogy lehet ezt összehozni?!) A választás 1932. november 8-án mégis egyhangúra sikeredett. Huszár nagy fölénnyel, abszolút többséget szerezve előzte meg két riválisát.
Ha idegen is volt Huszár Aladár számára a nagyvárosi közeg, semmiképp sem voltak azok a célok, melyek Budapest előtt állottak. Az objektívek, a gazdasági és társadalmi okokból következők, és a szubjektívek: a politikai megfontolások folyományai. Utólag megállapíthatjuk: az előbbiek maradéktalanul – az utóbbiak pillanatnyilag és részben csak látszólag. Sipőcz Jenő, aki már Huszár elődje, Ripka idejét is végig polgármesterkedte, mindenesetre reményteli köszöntőbeszéddel fogadta társa beiktatását a városvezetés „kettősfogatába”. Úgymond, az azonos eszmevilág és a puritán közélet közös akarása sikeres együttműködést ígér munkájukban.
A bizalmatlan környezetben megszállott következetességgel és aprólékossággal látott munkához. Hamar sikerült eloszlatnia a személyéhez tapadt kételyeket. A pártérdekektől független várospolitika, a valláserkölcsi szempontok érvényre juttatása az ellenzék előtt is elfogadhatóvá tette (többnyire) döntéseit. Bevallottan súlyos nacionalizmusa, a mindent előző nemzeti eszme befogadó magyarság-eszményt jelentett nála, nem kirekesztőt! A valláserkölcsi alap pedig szociális érzékenységet, szolidaritástudatot (hogy ne mondjunk egyszerűen jóságot és szeretetet) takart! A negyed-Magyarország vármegyéiben sikeres rendcsináló elismerést hagyott maga után, nem rettegést. Köze sem volt a különítményesek vér-világához.
(folytatjuk)
Képek:
Huszár Aladár főpolgármester – Csók István olajképe
Az Új Városháza közgyűlési termében Huszár Aladár ünnepélyes főpolgármesteri beiktatása zajlik (1932. november 8. - Budapest V. Váci utca 62-64. - Turán Fotóriport Iroda, Erdélyi J. felvétele)
A frontról éppen megtért főhadnagy, az önmagáért harcra kelt Balassagyarmat városparancsnoka, 1919. január
Hogy volt régen...?
