Bárczy István neve egy korszakot fémjelez, Budapest aranykoráét. Ahogy Krúdy írta róla, ő az utolsó tekintetes úr, a régi világ, a boldog békeidők mértékadó, tekintélyteremtő sikerembere. Budapest ötödik főpolgármesterének a város élére vezető útját tekintettük át az előzőekben.
Folytassuk ott, ahol legutóbb, Bárczy István polgármesteri korszakának sikereit és eredményeit sorolva félbehagytuk. Méltánytalan lenne a három nagy siker-ág mellett az „egyebekről” megfeledkezni. Bárczy teszi a Gellért- és a Széchenyi- megteremtésével, a Rác-, a Rudas- és a Császárfürdő felújító bővítésével Európa egyik nevezetes fürdővárosává Budapestet. Egyáltalán: létrehozza a turizmus és az idegenforgalom első (városi) szervezetét. A Szent István és Szent László kórházakat, az első nagy közösségi szülészeti és nőgyógyászati klinikát a Bakáts téren. Az Állat- és Növénykertet, a Fővárosi Könyvtárat. Kinevezi az utóbbi vezetőjének Szabó Ervint, és az ő javaslatára belekezd a közkönyvtári hálózat kiépítésébe. És mi minden van még! A szociális háló kiépítésének megkezdése: Népház, Népszálló, Műhelyház, Népkonyha a Váci-úti gyárvárosban, Kelenföld, Lágymányos rendezése, a Feneketlen-tó és a pályaudvar megépítése – lehetetlen felsorolni. 1914-ben benyújtottpályázatával még olimpiát is nyert a fővárosnak (Az 1920-as VII. Olimpiászt a Világháború sodorta el.)
Politikailag is építkezik, építkezne: életre hívja a Magyar Városok három évente ülésező Kongresszusát a konzervatív és szocialista-kommunista alternatíva harmadik pólusaként. Amit a (városi) polgárok szövetsége (később Polgár- és Munkásszövetség) fórumának szán.
Közéleti szerepvállalása korai éveitől igen kiterjedt. Számtalan fórum, társaság, társadalmi szervezet mondhatta elnökének, titkárának, vezetőjének. Lévén gyakorló és fiatalon eredményes atléta, futóversenyek győztese, büszke volt az Athletikai Szövetség elnökségére. Hasonló okból, műpártoló-műélvezőként tartotta sokra az Iparművészeti Társulat elnökségét. Ide sorolhatjuk „pátriárkai” fellépéseit. Például ő adta össze 1915-ben Adyt és Csinszkát…
Bárczy István városvezetői korszakának - mondjuk úgy - státusztörténete is tanulságos. Sőt: árulkodó. Első ciklusának lejártakor, 1912-ben, ő ugyan a városban viszonylagos békét teremtett, az országban viszont válság volt megint. Az újraválasztását májusban visszautasító Fülepp Kálmán főpolgármester helyét a főpolgármesteri tisztség megszűntetését is fontolgató kormányzat nem sietett betölteni. Úgyhogy a főpolgármesterség idővonalán újabb közjáték következett. Ahogy hat évvel korábban, Márkus József lemondásakor átmenetileg Rudnay főkapitány kapott kormánybiztosi tejhatalmat a főpolgári teendők ellátására, most (lényegesen jobb döntés alapján) a város dolgaiban járatos, regnáló polgármesterre ruházták a főpolgármesteri munkakört is – az addig nem létező főpolgármester-helyettesi címmel is felpántlikázva őt. Erről 1913 februárjában, Heltai Ferenc főpolgármesterré választását követően lemondott ugyan, de fél évvel később ismét azzá tették Heltai váratlan halála után. Bárczy polgármester és főpolgármesteri teendőkkel átmenetileg megbízott főpolgármester-helyettes volt egyszerre pár hónap híján hat esztendeig. Ekkor 1918 áprilisában, miután mindkét tisztségétől visszalépett, lett főpolgármester, majd a főrendiház tagja. A közgyűlés előtt elmondott program-beszéde valahogy rövidre és szomorúra sikeredett. Nem tervekről beszélt, hanem polgármesteri múltjáról. Hogy nagyot, szépet és jót akart, de tudja, nem minden sikerült úgy, ami egyáltalán megvalósult. És kérte, higgyék el, a legtöbb esetben ez nem rajta múlt… Nagy veszteségnek, saját adósságának érzi két korszakos terv elnapolását. Nem tudhatja, hogy mindkettő megvalósul. Bár a Tabán rendezése negyven, Nagy-Budapest megteremtése harminc évet várat még magára…
Rövid főpolgármesteri idejében lehetőségei megfogyatkoznak. Wekerle harmadik kormányának válságát követően, miniszterelnöki kinevezése is felmerült, de nem állt kötélnek. Nem látott hatókört maga körül, a katasztrófa foldozgatásából hasznot húzni pedig nem akart. Azután, Károlyival ugyan bizalommal voltak egymás iránt, de amikor hírét vette a készülő (valójában soha el-nem-készülő) néptörvénynek, mely a forradalmi főváros helyzetét az új rendhez igazítja, s többek közt felszámolja a főpolgármesteri munkakört, 1918. utolsó munkanapján lemondott. A proletárdiktatúra első napjaiban átmenetileg letartóztatták, ezért Bécsbe utazott.
A fejtetőre állt, immár csak osztrák fővárosban elzárkózva töltötte napjait. Különös, bár mindent egybevetve életébe jól illeszthető kis-nagy művön dolgozott: a Jézus evangéliumán. Saját szavaival: megkísérelte megrövidíteni és modernizálni a szentírás ódon és terjengős szövegét. (Később, egyházi engedély birtokában, sikerrel ki is adták.)
Hazatérte után a lassan talpra-tápászkodó közélet számtalan szerepet kínált Bárczy-nak. Ö az igazságügyminiszteri tárcát fogadta el – ideiglenes megoldásul, míg a főváros helyzete nem tisztázódik. 1919-től a Friedrich-, majd a Huszár kormányban is betölti ezt a tisztséget, míg az 1920-as választások után (ahol nemzetgyűlési képviselővé választják) le nem mond. Többször felmerül a neve, mint a következő főpolgármesteré, 1926-ban viccesen mondva: a választást ugyan meg is nyeri, de a kulisszák mögötti alkuban veszít. Azonos számú szavazatot szerez Sipőcz ellenében – aki az új fordulóra a harmadik jelölt voksait vesztegetés-gyanúsan zsebeli be. Beléphetett volna a kormánypártba, s városvezetői munkájának folytatása valószínűleg biztosítva volna. A közgyűlésben is ő lehetne az erős ellenzék, de beéri bizottsági, szakértői, tanácsadói felkérésekkel. Nem akar megosztóerő lenni. A főváros közgyűlés - tisztelete jeléül - örökös törvényhatósági taggá választja. Parlamenti képviselőségében is, rendre szabadelvű-liberális programmal, megerősítik a következő választások.
De ekkor már akad figyelmeztető jel is. Egy tiszteletére adott vacsorán az 1922-es kampánya során az Erzsébetvárosi Demokrata Körben bomba robban. Az Ébredő Magyarok Egyesülete vezetésének úgynevezett vérbírósága halálra ítélte. (Csak azért maradt életben, mert késlekedett a terembe való belépéssel.) Az új rend már megerősödött. Kimutatta, ahogy plakátjuk írta, „ideje kisöpörni a szennyet” (értsd: a liberál-bolsevik mocskot) a fővárosból.
Számos közéleti kötelezettségének továbbra is példásan eleget tesz, de nincsenek már illúziói, nincs már ambíciója. Tulajdonképpen „abbahagyta”. A visszatért Felvidéket és Erdélyt beutazva gyűjt autentikus népdalokat. Amit talált, publikálja is egy füzetsorozatban, szakértő jegyzetekkel feldolgozva. Az 1939-ben kiadott Kortársak lexikona szócikkében mintha a nekrológját fogalmazták volna meg: Budapest kimagasló alakja, a modern Budapest megteremtője. Számos középület és fővárosi intézmény magalkotója. A békebeli boldog Budapest utolsó nagy Polgármestere…
Képek
Fent: Bárczy István „civilben”, rokonlátogatáson Pécelen
Az FTC Üllői úti stadionjának 1911-es és az MTK Hungária úti pályájának 1912-es avatóján egyaránt ő végezte el a kezdőrúgást. A Vasárnapi Újság képén az utóbbilátható
A Huszár-kormány beiktatási tablója 1919 november 24-én, Bárczy igazságügyminiszter a hátsó sor jobbszélén áll
Bárczy István, nagy pipagyűjtő hírében állt
Hogy volt régen...?
