13p Borvendég síremlék - 1Elképesztő tehetség és elszántság kellhetett ahhoz, hogy egy kisközség szegény szűr-szabó mesterének sokadik gyermekekéből főpolgármester legyen. És ilyen a sors: Borvendég Ferenc, ez a nagytudású szakember, néhány hónappal megválasztása után, íróasztalában ígéretes tervek kidolgozott vázlataival távozott az élők sorából: egészsége csak eddig bírta.

Az új, erős miniszterelnök, vitéz jákfalvi Gömbös Gyula (1886 – 1936) hatalmat központosító törekvései 1934. elejére kezdtek testet ölteni. És ezekbe a legkevésbé sem fért bele egy autonóm Budapest demokratikus, hogy ne mondjuk: egyenesen liberális (ami a húszas évekre vált először szitokszóvá a jobboldal használatában) önkormányzata. A törvényhatóság és a városvezetés lényegében harapófogóba került. Egyfelől az az új (legújabb?) fővárosi törvény, az 1934/XII. tc. nagymértékben szűkítette a testületek működési területét. A legjelentősebb talán, hogy megvonta a közgyűléstől a főpolgármesterválasztás jogát. Másfelől ezzel egyidőben a kormány átfogó szanálási rendeletet hozott, mely előírta a főváros életének pénzügyi „újragombolását”. Természetesen már az új keretek között, nem az eddigi önkormányzati alapokon.

Huszár Aladár, az addigra közmegbecsülést szerző hivatalban lévő főpolgármester a körülmények fordulatát személyes ellehetetlenülésként élhette meg. Bár lemondását nem indokolta, feltehetően ezért kérte kötelezettségei alól való felmentését a Kormányzótól. Nyilván erősített szándékán az is, hogy környezetében az árulás (de legalább a megosztottság) szelét érzékelhette. A főváros „megrendszabályozását” Gömbös intenciói szerint levezénylő belügyminiszter, Keresztes-Fischer a Parlamentben olyan számokkal, tényekkel érvelt, melyeket még a város legszűkebb vezetői köre sem ismert részletesen. Nyilvánvalóvá lett, hogy Gömbös csapatának informátora van az önkormányzatban! A pénzügyek, a községesített vállalatok, a közművek mindentudó (és mindenható) vezetője, Borvendég Ferenc alpolgármester nem is tudta igazából lemosni magáról a gyanút: ő kellett legyen a kormány súgója.

Az ügy persze talányosabb, összetettebb. Borvendég tényleg a miniszterelnök és a belügyminiszter rendszeres tanácskozó-tanácsadó vendége volt – lényegében a „munkaköri kötelességét” teljesítette: csak hozzáértését „használták” a törvényhozók. Főpolgárrá előlépni sem akarhatott „gyorsított módon”: Gömbös csupán Huszár fejére akarhatott koppintani, ám, mint többször leszögezte, változatlanul Huszárt tekintette fővárosi tervei letéteményesének. S még ha tőle származtak is a valóságosnál kedvezőtlenebb belügyminiszteri adatok, Borvendég célja lehetett egy átvilágítás kiprovokálása, mely csak az ő eddigi (feddhetetlen) működését igazolhatta volna…

Bárhogy is, szinte ellenjelölt híján, mégis meglepetést keltve nevezte ki 1934. június 2-án a Kormányzó Borvendég Ferencet Budapest főpolgármesterévé. (Ö lett a város első, kinevezett – nem megválasztott- vezetője. A következő demokratikusan, „delectus által” révbeért első emberre 56 évet kell várni még: két világvégét is követően majd Demszky Gábor lesz az, 1990-ben.)

Nem akadt addig példa rá, hogy ilyen messziről, ilyen mélyről érkezzen valaki a már vitathatatlanul világváros élére! Borvendég Ferenc egy Komárom melletti kis község, Ács szülöttje, a környék szűr-szabó mesterének sokadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1876-ban. Már az elemi négy évét követően komoly elszántság és áldozatvállalás kellett az iskoláztatásához. Gimnáziumot végül meggyőző tehetsége mellett a tatai piaristák segítségével kezdhetett, végzős éveire a pesti református főgimnázium fogadta be. Gyengébb képességű iskolatársait korrepetálta, óraadásból fedezte költségeit ágybérlet és népkonyhai étkezések mellett. Iskolaigazgatója segítette álláshoz a főváros gazdasági hivatalánál. Egyetemi tanulmányait hivatalnokléte kezdő éveiben, kedvezmények nélkül folytatta. Végül a Budapesti Tudományegyetemen dicsérettel avatták az államtudomány doktorává!

A városháza ranglétráján viszonylag gyorsan haladt. Hamar (?) talált rá élete hivatása, mikoris 1907-ben a középítési ügyosztályra helyezték. A közművek beruházási, fenntartási ügyeit intézte. Komoly része lehetett a gázművek városi kezelésbe vételében, majd a nagy közszolgáltatások „községesítésében”. A közüzemi igazgatás megteremtője, Buzáth János egy-kettőre a jobbkezének tekintette. Borvendég életét innentől a víz-, a gáz-, az elektromos művek irányítása töltötte ki az osztályvezető helyetteseként. 1922-ben már, mint főjegyző az ügyosztály vezetője, egy évre rá tanácsnok. Neki kellett a nagy válság megkövetelte drasztikus intézkedéseket végrehajtania, ennek köszönhette alpolgármesterré való megválasztását 1931-ben, amikor a válság tetőzött Budapest gazdasági életében. Magánakvaló, komor emberként nem kereste a pártok világát, elkerülte az érdekcsoportok, kapcsolatok útvesztőit. Semmi nem utalt arra, hogy vonzaná a nagypolitika. Igazi technokrata volt, precíz, pontos szakember, ráadásul megszállottan módszeres és szorgalmas: a nehéz helyzetben ideális alkat a rend megteremtésére és fenntartására. Nemigen lehetett részrehajlással, elfogultsággal vádolni a „keserű pirulák” felszolgálása során… Végül is ez nyitott számára egyenes utat a főpolgármesteri székhez.

Miután a friss törvény és rendelet a közgyűlés szárnyait valósággal lenyeste, míg a főpolgár jogosítványait sosem látott mértékben kiterjesztette, beiktatásakor a fő városatya még teljhatalmat is kapott a szanálás idejére (két évre). Ez a valóságos diktátori felhatalmazás pánikot keltett a városházán – amit Borvendég szelíd és visszafogott program-beszéde június 6-án csak némileg tudott feloldani. És…

…és lényegében nincs tovább. A közönség számára váratlanul Svájcba utazott. Utaznia kellett. Sosem beszélt róla, de egészségi állapota ekkorra összeomlott. Szanatóriumi körülményekre, orvosi ellátásra szorult. Már későn. Asztmája, szívpanaszai, cukorbetegsége fizikuma minden tartalékét elemésztették. Folyamatos láz gyengítette, s az állandó szorongó készenlét, a maximálisan megfelelni akarás lelkileg is sebezhetővé tette. Láncdohányos volt egész felnőtt életében, a nemszűnő stresszt pedig (az akkor első virágkorát élő pszichiátria kedves szavával) „munkaalkoholizmusával” tartotta kordában. Amíg tudta. Emberfeletti akaraterővel és elszánt munkabírással még néhányszor pár-pár napig munkába állt, míg november 20-án több szívrohammal súlyosbított tüdőgyulladása nem végzett vele.

Hogy mire jutott volna a nagytudású, nagytapasztalatú szakember? Nehéz megmondani. Annyi bizonyos, hogy íróasztalában ígéretes tervek kidolgozott vázlatait hagyta hátra – hogy aztán nyomtalanul elkallódjanak.
Borvendég Ferenc tragikus hős volt. Igazából nem nehéz élete külső történéseiben, de belseje sosem csituló kételyeiben, nyugtalanságában. Kemény harcot kellett vívnia a felemelkedésért, az érvényesülésért – de legkeményebb, bevégezhetetlen küzdelme önmaga „egyben tartása” volt. Mire győzött kinn, vesztett benn. Végleg magához vonzotta, elnyelte végzete: a Város…

pm1

Képek:

Fent – Síremléke a Kerepesi úti nemzeti sírkertben Medgyessy Ferenc szobrászművész alkotása (1938)

13p Borvendég Ferenc beiktatás

Borvendég Ferenc főpolgármesteri beiktatása az Új Városháza épületében (Budapest V. Váciutca 62-64.), Schäffer Gyula felvétele

13p borvendég - 3

A főváros közéletének vezetői terített asztal mellett (1934, balról a negyedik, csillogó szemüvegben Sipőcz Jenő polgármester, jobbról a második Borvendég Ferenc)

Borvendeg - 4

Kevés hátramaradt portréja közül egy alpolgármester-kori (1933)

Hirdetés