Budapest negyedik főpolgármesterével kapcsolatban már a kortársi megítélés is igencsak megoszlott mind személyét, mind működését illetően. Az utókoré nem különben – bár a korai halál drámája mintha elnézőbbre, megbocsátóbbra hangolta volna a rá emlékezőket. Pedig mai szemmel nem is mindig értjük, mit kellene neki megbocsátanunk.
Nem volt sem köpenyegforgató, sem jellemtelen, még elvitathatatlan hozzáértést is fel tudott mutatni. Ez utóbbi különböztette meg a „modern” technokrata, főfoglalkozású politikustól (hogy ne mondjunk hivatalnokot)! Igaz, nem született főpolgármesternek, mint az ellenállhatatlan Márkus József. Nem emelte azzá a közfelkiáltás viharszele, ahogy Ráth Károlyt. Nem a nélkülözhetetlen és feddhetetlen szolgálat tette arra egyedül méltóvá, miként Fülepp Kálmánt. Ő a kulisszák mögötti küzdelmekben és alkukban harcolt és ügyeskedett a felsőházi tagsággal járó tisztségért. És el is nyerte: Budapest negyedik főpolgármestere lett. Heltai Ferenc (1861 – 1913), a szentesi születésű jogász, újságíró, közgazdasági író …
Ám előbb még újabb holtidő következik – már ha a főpolgármesterség történetét követjük nyomon. A gazdaságilag válságos, politikailag kiéleződött helyzetben, 1912 tavaszán, ciklusa lejártakor, Fülepp Kálmán újraválasztásáról lemondott. Megüresedett a státusz. Nem siették el a betöltését, s a gazdátlan főpolgármesteri szék is, mintha nem nagyon vonzott volna új pályázókat. Ebben több ok is közrejátszott. A város által jelölt, de a király által választott, leválthatatlan, mégis egy szuverén közösségért felelő, a beleszólás lehetőségétől elzárt, az elszámoltatással azonban megbízott főpolgár tisztségét eleve ellentmondásosnak szerkesztették. Hogy eddig mégis jól működött, az kiváló emberek a város és egymás iránti elkötelezettségén, páratlan felelőségvállalásán múlott. Közben Budapest is valódi metropolisszá cseperedett. Felnőttkori önállóságának valódi kereteket teremtő, új modern fővárosi törvényt igényelt magának. Egyszerűbb adminisztrációt, „praktikusabb” vezetést. Úgymond, a betöltendő tisztség kiüresedett. Eljárt felette az idő. Sokan egyenesen a főpolgármesteri tisztség eltörlése mellett törtek lándzsát. (A sors és a helyzet iróniája, hogy ebben az időben a főpolgármesteri intézmény elleni érvek egyik legszenvedélyesebb szószólója, a kiváló szónok, Heltai Ferenc volt…)
Így aztán közel egy évig az üresen hagyott főpolgármesteri szék árnyékában a főpolgári teendőket a város operatív, tényleges vezetője, Bárczy István látta el. A forma kedvéért mind ehhez főpolgármester-helyettesi rangot kapott (mely cím addig nem létezett) – ideiglenes jelleggel. A főváros irányítása új kihívásokkal találta szemben magát és mint feladat egyre követelőbben megoldásra várt. Így volt ez már Márkus korszakának második felében is. És ahogy akkor, most is a radikális változtatás felvetését, gyökeres modernizálás ígérete követte, majd enyhe reformok javaslása mellett végül mégis csak új főpolgármestert választottak. Ezúttal csaknem egy esztendő múltával, 1913 február 15-én. Azt követően került sor tulajdonképpen az „eredeti állapot visszaállítására”, hogy a kormány és a város együttműködésének zavara igencsak kiéleződött az elhúzódó költségvetési vitában és a választójog eltérő értelmezésében. Miután e kérdésekben alulmaradt, Bárczy lemondott főpolgármester-helyettesi tisztéről. (Példamutató ám kissé romantikus hősiességgel vállalva az ezek után személye és a város ellen várható retorziókat. Hisz csak, mint „fő” helyettes mondott le, a polgármester azért még ő maradt…)
A választás már sima ügy volt, előbb azonban a jelölése még kisebb vihart kavart. Az ellenzék, példás munkássága ellenére, szolgalelkű kormány-lakájt sejtett a személyében. Aztán elnyugodtak a kedélyek. Végül csak 29 szavazat nem őt jelölte a nagy testületben (18-an Kollár Lajosra, 11-en Radocsa Jánosra voksoltak).
A szerény családba, Szentesre született Hoffer Ferenc Lipcsében tanul jogot. Államtudományi doktorrá már Budapesten avatják, közben veszi fel a Heltai nevet. Már húsz évesen igen aktív újságíró (is). Az elsők között is elsőként ébred rá a nyilvánosság jelentőségére. Fiatal korától a „negyedik hatalmi ág”-ként használja és műveli a sajtót! Talán leginkább ebben volt a modern politikus, a 20. századi (város)politika előfutára. Egy gazdaságpolitikai tanulmánya 1883-ban elnyeri a Tudományos Akadémia pályadíját. Ennek alapján születik meg egy évre rá a nevezetes 1884-es XVI. tc., az „Ipartörvény”! Heltait pedig beválasztják az MTA Nemzetgazdasági bizottságába, s a Nemzetgazdasági Szemle szerkesztője lesz. Baross Gábor, a Vasminiszter a Vasúti és Közlekedési Közlöny szerkesztésével is megbízza. Törvényjavaslatot dolgoz ki a főváros kerületi elöljáróságainak úgymond „talpra állítására”. Később e törvény végrehajtásában is jeleskedik. Egycsapásra felfigyel rá a nagypolitika. Képviselővé választják, s a Delegáció (a Magyarországot évente Bécsben képviselő legfelsőbb tárgyaló-döntéshozó küldöttség) tagja lesz.
(folytatjuk)
Képek
1. (fent) Heltai, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója
Az előd, a méltató munkatárs, s a közvetlen utód – Bárczy István
Hogy volt régen...?
