05f I. Fülepp KálmánValami kimondatlan lélektani szabály megköveteli, hogy egy hatalmas sodrású, ellenállhatatlan személyiséget egy legfeljebb szerény és alig észrevehetően hibátlan kövessen – az élet bármely területén. Nem volt ez másként a főváros harmadik „igazi” főpolgármesterének megválasztásakor sem, 1906-ban. Ám addig még vett pár fordulatot a történet.

A Bécsből gondosan csapdásnak, róka fogta csukának tervezett fővárosi önkormányzatiság valamiért „túl jól” működött az első két városvezető-páros idején. Az uralkodó által javasolt és a legfelsőbb akaratot képviselő, a kormány szándékait közvetítő főpolgármester és a város szuverenitását megtestesítő választott polgármester gyakorlatilag jól megfértek egymással. Ráth Károly és Kamermayer Károly párosa 23 éven át, majd egy évtizedig a Márkus József – Halmos János kettősfogat egy percig sem játszotta az egymást figyelő, féken tartó pólusok szerepét. Több mint három évtizeden át inkább csendestárak voltak, ha nem egyenesen szövetségesek a, mintha varázsszóra fejlődő Budapest felvirágoztatásában. Az országos és fővárosi dualizmus egybeeső első erőpróbáját, az 1905-ös alkotmányos válságot is hasonlóan ítélték meg. Márkus és Halmos más fórumokon és más szavakkal ugyan, de azonos tartalommal vallották meg: kénytelenek lemondani tisztségükről. Ezt egy sajátos ősbemutató követte, a hazai demokrácia történetében egy később „divatos” módszer színrelépése.

1906 február 24-én a főpolgármester helyére kinevezett királyi biztos, Rudnay Béla a budapesti rendőrfőkapitány 30 rendőr csörtető közreműködésével bevonult a fővárosi törvényhatóság ülésező közgyűlésére. Ha nem volna fogalmi lehetetlenség, azt mondhatnánk, elérkezett az önigazgatás rendeleti megvalósításának ideje. Ami el is tartott addig, amíg kisebb kompromisszumokban el nem olvadt az ellenzéki összefogás fellángolása. Amíg az uralkodó már presztízsveszteség nélkül tudott engedni kérlelhetetlenségéből. Megalakult a (második) Wekerle kormány és még azon a napon, április 8-án felmentették a királyi biztost: elhárult minden akadálya a polgármesteri és a főpolgármesteri tisztségek betöltésének. Az ügymenet tengeri kígyójának megfelelően először az új minisztertanács választott és tett javaslatot Bécsnek: Fülepp Kálmán tiszti főügyész, Kollár Lajos magyar királyi udvari tanácsos és dr. zólyomi Wágner Géza ügyvéd legyenek a főpolgármester-jelöltek. Ferencz-József mindhárom kandidálást megerősítette és a főváros közgyűlése elé terjesztette. A város küldötteinek négyszázas testülete pedig május 12-i ülésén 303 érvényes szavazatból 177-tel Fülepp Kálmánt választotta. Tapintatból és a titkosságnak hála csak annyi tudható még, hogy 51 vokssal előzte meg riválisát – vagyis a második 126 szavazatot kapott, míg a harmadik egyet sem! (nem sokkal később a közgyűlés megválasztotta a város tényleges irányítóját, a végrehajtóhatalom vezetőjét, a polgármestert is. Ekkor jutott először főszerephez egy újabb korszakos egyéniség: Bárczy István (1866 – 1943), akivel -nem túlzás- új korszak kezdődik majd Budapest életében…)

Fülepp Kálmán (1851 – 1919) Ruszkabányán született. Édesapja, Fülepp Lipót ügyvéd, politikus, jegyző, kormánybiztos, Kossuth kormányzói irodájának tanácsosa, a végórákban egyike a Korona mentőinek, Orsova környéki elásóinak. (Távollétében -in contumaciam- halálra is ítélték.) Az ő példája motiválta, hogy jogi pályára készüljön. Miután köz- és váltóügyvéddé avatták, ügyvédi irodát nyitott Pesten. De már egy évre rá, kérelmét méltányolva Kamermayer Károly polgármester a város mellé napidíjas ügyésszé nevezi ki. Ez 1875-re esik és a nevezett napidíj „3,- Frt” (már ahogy a Forintot akkoriban rövidítették)! Innentől nem következik semmi szokatlan (semmi említésre méltó?) az életében az úgynevezett Haderővita látványos társadalmi kríziséig, az 1905-ös kormányválságig. Elvárhatóan példás munkavégzés, annak megfelelő előmenetel: 1877-ben tiszti ügyész lesz, 1900-ban pedig tiszti főügyészévé választja a város. Ebben a tisztségében, lényegében munkaköri kötelességének eleget téve állt ki a válság idején a város önkormányzati jogainak védelmében az uralkodói önkénnyel szemben. Az már más kérdés, hogy szenvedélyesen és lefegyverzően szakszerűen. Ennek következtében – leginkább akarata ellenére került a (nagy)politika játszóterére. Úgy tűnik, lelkesedése és kötelességtudata az ellenzéki koalíciót, míg szakszerű és lankadatlan munkabírása az uralkodót nyugtatta meg: egyaránt megbízhattak benne!
(folytatjuk)

pm1
Képek:
Fülepp Kálmán, Budapest tiszti főügyésze (fent)

05f I. Wekerle
Wekerle Sándor (1848 – 1921), az első polgári származású magyar miniszterelnök – Szenes Adolf portréja

Hirdetés