Az osztrák magyar közös történelem utolsó szakasza, közel félszázad. A kiegyezés, a dualizmus, a tulajdonképpeni monarchia kora. A hamar beköszöntő ugrásszerű fejlődés, a boldog békeidők. Végül mind maradéktalanabbul mindenre kiterjedő válság. A Nagy Háború. Majd és ezúttal szó szerint: utána az özönvíz. Ez az időszak teremtette meg a modern Budapestet is.
És akihez ez leginkább köthető: Bárczy István alakja. A legendás főpolgármester 1919-ben lemondott. A forradalmak, a megszállás, a tehetetlenség káoszában félreállt a kibontakozás útjából. Itt folytatta 1920. tavaszán Sipőcz Jenő. Legutóbb a konszolidáció: a jogfolytonosság helyreállítása a törvényhatósági szuverenitás megőrzése útján boldogulni láttuk az utóbb már törvényesen megválasztott új polgármestert.
Hamar és látványosan bizonyult sikeresnek. Új adók és kölcsönök nélkül rendezte a pénzügyeket, deficitmentessé tette a költségvetést. Önérzetesen jelenthette ki: „sikerült megőriznem a főváros autonómiáját, hogy a közgyűlésnek visszaadhassam azt!” Ennek szellemében 1924. január harmadikán nagy lelkesedéssel köszöntötte Tersztyánszky Kálmán kormánybiztosi kinevezését: a számára igen terhessé váló főpolgármesteri teendőktől megszabadulhatott végre a mind jobban „túltengő pártpolitika” légkörében. Nem kellett többé hivatalból felügyelnie önmagát – beérhette a lelkiismeretével.
Polgármesteri tisztében aztán még kétszer újraválasztották. (A Sipőcz-korszak három polgármesteri- és egy fél főpolgármesteri ciklus, no meg fél esztendő kormánybiztosság. Tizenhat év!) 1926-ban Ripka Ferenc főpolgármester(!) és Bárczy István nyugalmazott miniszter, a legenda ellenében (az utóbbival szemben csak „célfotóval”). 1931-ben Buzáth János alpolgármester és Berczel Jenő kormányfőtanácsos, nyugalmazott alpolgármester voltak névlegesnek bizonyuló ellenfelei. Pályája végén, egy újabb fővárosi (Gömbös-féle) törvény áterőszakolása után, mely az állami felügyelet és a főpolgármesteri hatáskör jelentős megerősödését hozta, elfogadta az utóbbira való jelölést. Főpolgármesterként (1934. novemberétől) két évre szóló „teljhatalmat” örökölt elődjétől, Huszár Aladártól, amit társadalmi és szociális gondok enyhítésére igyekezett kihasználni. De mindjobban elhatalmasodó szívbaja 1937. január elsején véget vetett pályájának.
Különösen második polgármesteri ciklusában volt munkája eredményes. Néhány kimagasló, a várost távlatokban is formáló sikere címszavakban: évtizednyi kényszerszünetet követően folytatta a nagyszabású lakásépítés programját, a községesítés kiteljesítése keretében a közlekedés egységesítése, a közvilágítás általánossá tétele, az út és csatornahálózat nagyságrendileg jelentős növelése, a főváros saját bankjának alapítása (Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Rt.), a közegészségügy fejlesztése: az iskolaegészségügyi-, a tüdőgondozó hálózat kiépítése, Klebelsberg Kunóval karöltve a közoktatás fejlesztése (nagyrészt, például épületekben: megteremtése!), Bárczy nyomán a szociális háló alapjainak kiszélesítése: tömeges közétkeztetés, gyermekellátás, gyermeküdültetés, a népfürdők létesítése, a testnevelés intézményesítése és feltételeinek megteremtése, a gyógyfürdők fejlesztése, Budapest a világ fürdő-fővárosa program kivirágoztatása… (Sipőcz, nagy elődje, Bárczy István célkitűzéseinek palettájáról csak egy jelentős színfoltot vetett el: elvi okokból nem értett egyet a Nagy Budapest-gondolat pártolásával. Ő úgy látta, az, a pillanatnyi adottságok mellett nem a városfejlődés esélyeit növelné, hanem a város elszegényedéséhez, az erők elfecsérléséhez vezetne. Ezért napolódott el újabb két évtizeddel a mai Budapest megalkotásának ügye, hiába került újból és újból napirendre.)
Személyiségének talánya sokakat sokféle következtetésre sarkalt. Antiszemitának ismerik – öreg agglegény létére nőül veszi a győri rabbi megözvegyült lányát. A „Szegedi gondolat” szószólója, a „destruktív elemek kirostálója” – a titkos választások, a nők választójoga, mindenféle cenzus (adófizetési-, iskolai végzettségi küszöbök) eltörlése mellett tör lándzsát a fővárosban. A keresztény kurzus oszlopa – minden erejével küzd a hatalom egyre szaporodó „bizalmas utasításai” ellen (Kozma belügyminiszter, Gömbös kormányfő). E talány feloldásához közel járhatott búcsúztatója és barátja dr. Halász Árpád: „Polgármesterségének hosszú évei alatt mindig szolgája volt a reá ruházott hatalomnak és jognak, sohasem ura. A kezében összpontosult hatalom nála a kötelességek felfokozásában csúcsosodott ki, s az állással járó tekintély inkább teher volt számára, semmint öröm. Az igazi bölcs ösztönös szerénysége méltán csatlakozott kimagasló értékeihez.”
Maholnap egy évszázad multán ehhez hozzáfűzhetnénk, hogy az igazi közszereplő (politikus?!) örül, ha ellenfelével találkozik, hisz alkalmat kap az érvelésre, álláspontja, igaza kifejtésére. Meggyőzni akar, nem megsemmisíteni és készen áll a másik szolgálatára is, ha a helyzet, a közös ügy úgy kívánja. Hogy a pártállás, a vallási és egyéb elfogultságok, előítéletek függetlenek az észtől, a tehetségtől, az intelligenciától. (És akkor a jellemről még szó sem esett…) Sajnos.
Vagy – gondoljunk Sipőcz példájára - szerencsére?!
Képek:
Fent: A Mátyás templom főbejáratában: indul a Szent Jobb körmenete. Jobbra elől Ripka Ferenc főpolgármester és Sipőcz Jenő polgármester
Sipőcz Jenő, főpolgármesteri díszben (a XI. Piustól kapott Nagy Szent Gergely-rend csillagos nagykeresztjével)
Sipőcz Jenő sírja a Fiumei úti nemzeti sírkertben. Szentgyörgyi István alkotása