kocsonyafesztival logoA koronavírus-járvány miatt elszenvedett kétéves kényszerszünet után idén újra megrendezik március 3. és 5. között a Miskolci Kocsonyafesztivált – tájékoztatta az MTI-t Miskolc önkormányzata.

Az idei kocsonyafesztivál látványos felvonulással és ünnepi megnyitóval kezdődik március 3-án, péntek délután és vasárnap délután ér véget Charlie 75 éves születésnapi koncertjével. A rendezvényen többek között koncertet ad a Margaret Island, a Balkán Fanatik, Erös és Spigiboy, a Fiesta Csordás Tibivel, Lotfi Begi, Náksi és a New Level Empire. A fesztivál fő fellépője Dr. Alban lesz.

A rendezvény főszínpada a Szent István téren, a másik színpad a Villanyrendőrnél, a pódiumszínpad pedig az Erzsébet téren lesz. A fesztivál területe így a Szent István tér és a Villanyrendőr között húzódik majd. A rendezvénnyel azonos időpontban rendezik meg a Régiségvásárt is Miskolcon.

A megszokott helyek mellett az Avas is bekapcsolódik a programokba, hiszen a fesztivál részeként egy rendhagyó Avasi Kvaterkát is tartanak majd a Bortanyán és a Rácz-sor környékén. A fesztivál területén gazdag étel- és italkínálat várja majd a fesztiválozókat folyamatos programokkal.

A 2023-as Kocsonyafesztivált a fesztivál jogtulajdonosa, Rózsa Edit által kiválasztott UniGarden Kft. szervezi Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. támogatásával. A fesztivál megrendezéséhez az Önkormányzat és a Miskolc Holding összesen bruttó 80 millió forinttal járul hozzá, emellett a város szolgáltatásokkal és a terület rendelkezésre bocsátásával segíti a rendezvényt.

Hirdetés