deviza0Egy balatonboglári végrehajtás kapcsán megszületett az első olyan ítélet az országban, amely kimondja, hogy egy bank devizakölcsön-szerződése semmis, mert egyoldalú módosításai tisztességtelenek voltak – írja a Somogyi Hírlap.

Egy 2008-ban devizakölcsönt felvett, végrehajtási eljárás alatt álló balatonboglári adós javára döntött első fokon aFonyódi Városi Bíróság az Erste Bank ellen indított perben. A boglári ügyfelet a siófoki Léhmann György ügyvéd képviselte. Ez az első ilyen ítélet az országban, mely kimondja: az adós és a bank között létrejött devizakölcsön-szerződés tisztességtelen, ezért semmis. Erre alapozva a bíróság helyt adva a felperes kérelmének, megszüntette a folyamatban lévő végrehajtási eljárást.

Mivel az ügyfél a svájcifrank alapú hitel törlesztőrészleteit határidőre nem fizette meg, a bank 2010-ben azonnali hatállyal felmondta a szerződést, és felszólította a kölcsön egy összegben történő visszafizetésére. A felperes a tartozást nem fizette meg, mire a bank közjegyzői közreműködéssel végrehajtási eljárást indított.

Léhmann György siófoki ügyvéd korábban lapunkban is többször kifejtette: szerinte e kölcsönszerződések mint fogyasztói szerződések az egyoldalú módosításból fakadóan európai uniós irányelvet is figyelembe véve tisztességtelenek, ezért semmisek. Arra biztatta az adósokat, hogy pereljenek. Sokan fordultak ezt követően hozzá, a balatonboglári adós 2012-ben fogta perbe az Erste Bankot. Jelenleg háromszáz ilyen pere van folyamatban Léhmannak.

A fonyódi bíróság megállapította, hogy a devizakölcsön-szerződés fogyasztói szerződés. Megítélése szerint ez „olyan széles körben teszi lehetővé a pénzintézet számára a kamat egyoldalú, fogyasztó számára kedvezőtlen megváltozatását, mely indokolatlan, az alperes részére aránytalanul előnyös, a felperes számára ugyanakkor egyértelműen hátrányos, így a kikötés tisztességtelen, ezért semmis.”

Hirdetés