A Habitat for Humanity Magyarország idén tizenkettedik alkalommal publikálta éves jelentését a magyarországi lakhatási helyzetről.


Az egyik tanulmány főképp azt vizsgálta, mennyire nem elérhető Magyarországon  a megfizethető, emberhez méltó lakhatás, a másik a kormányzati szakpolitikákat elemezte, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány számára vállaltan nem prioritás a lakhatási szempontból rászorulók  megsegítése. A támogatások 2023-24-ben jelentősen csökkennek, és továbbra is a tehetősebbeknek kedveznek, miközben az ingatlanok és albérletek egyre kevésbé megfizethetők. Sokkoló számok kerültek napvilágra a szervezet tájékoztatóján.

Az ismertetett tanulmányok alapján az általános infláció, ezen belül a lakhatásra fordított háztartási kiadások növekedése súlyosan érintette a lakhatási szegénységben élőket. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kormánynál nem vitte át az ingerküszöböt, ugyanis nemigen intézkedtek, hogy a rászorulókat megsegítsék. Az elérhető számok alapján szinte semmit nem költenek szociálisan célzott lakhatási támogatásokra, például a köztulajdonú lakások számának bővítésére, fenntartására, felújítására. Mi több, 2023-2024-ben a középosztály lakhatásának támogatására is jelentősen kevesebbet fordít a kormány.

A teljes cikk itt olvasható

Hirdetés