vonatSzabadul állomásaitól a MÁV: a társaság eddig országszerte huszonnégy helyen passzolta le utasforgalmi épületei üzemeltetését az önkormányzatoknak. De ha a saját állomás divatba jön, a nemzeti vasút máshol is kész visszavonulni – írja a Népszabadság.

Lehetőségből nincs is hiány, hiszen az állami vasútvállalat hozzávetőleg 650 állomást és 820 megállóhelyet üzemeltet. Más kérdés, hogy az önkormányzatok bevonása a MÁV utasforgalmat kiszolgáló ingatlanjainak üzemeltetésébe: régi konzerv, amelynek tartalmát, mint bakának a lejárt szavatosságú "gyíkhúst", évekig kevés sikerrel kínálgatták a polgármestereknek. Hogy, hogy nem azonban 2011-ben hirtelen akadtak, akik belekóstoltak a vasutasok főztjébe.

Elsőként Gyömrő lépett és vette át a MÁV-val közösen felújított állomását, majd a példát Gödöllő követte a királyi váró rendbetétele kapcsán. És ma már vannak olyan önkormányzatok is, amelyek direkt kérnek az állomások tortájából. Kedden például a nemzeti vasútvállalat a maglódi váróteremben hozta ország és világ tudtára, hogy Ecser is gazdája lett saját megállójának. A bejelentés helyszíne azért éppen Maglód volt, mert a fővárosi agglomeráció települése tavaly mindjárt két állomást is nevére vett. A tapasztalatok pedig igen kedvezőek.

Tabányi Pál polgármester szerint legalábbis településük kapujaként tekintenek vasútállomásaikra. És nem hanyagolható el az sem, hogy a helyi lakosoknak is munkát tudnak adni az utasforgalmi létesítmények üzemeltetésében. Ráadásul fejlesztésekre is volt lehetőség: rendbe tették az állomás előtti parkot, térfigyelő kamerákat telepítettek. Emellett tervezik, hogy tavasztól a maglódi állomásra költözik a helyi polgárőrség irodája, a Maglódi nyaraló állomáson pedig egy helyiséget kiadtak és büfét nyitottak.

De elégedett lehet a MÁV is. Igaz, úgy tudjuk, erősen remélik, hogy amit eddig elértek, csak a kezdet. Olyannyira, hogy a társaságnál Ecser beszállását az "állomásbizniszbe" a lehetőség reklámozására alkalmas apropónak tekintették. Alighanem a vasutat konzervatívan szemlélő polgármestereknek Dr. Korsós Boglárka vagyonkezelési és gazdálkodási igazgató szavaival üzentek. Egyértelművé tették, hogy a helyi vasútállomások üzemeltetését a "MÁV megfelelő támogatásával" adják át az önkormányzatoknak.

Próbáltuk kideríteni, a számok nyelvére lefordítva a vasútnál mit tartanak megfelelő támogatásnak. Sokat azonban egyelőre nem tudtunk meg a különféle településekkel aláírt szerződésekről. Annyi derült ki: az állomások üzemeltetését részben az önkormányzatok, részben a MÁV finanszírozzák, és pontosan megszabják a partnerek feladatait.

Hogy ki, mennyivel száll be a "vállalkozásba", nem feltétlenül publikus. Ha másért nem, azért, mert a nemzet vasútja feltehetőleg szívesen szabadulna még legalább néhány tucatnyi állomásától, illetve ezek mindennapi üzemeltetésének költségeitől. Márpedig ezek "helyi közösségek" kezébe adásánál a MÁV tárgyalási pozíciót ronthatná, ha mindenki előre tudná, mennyit lehet kérni a vasúti létesítmények fűtéséért, takarításáért, vagy a peronra hullott hó ellapátolásáért.

A játék nem babra megy, hiszen a MÁV nem kizárólag kisebb, szerény költséggel működtethető állomásairól hajlandó kivonulni. Erre utal, hogy a társaság a legkevésbé sem titkolja: 2013 tavaszától van olyan megyeszékhely is, amely a kezébe vette vasútállomásai üzemeltetését. Tatabánya önkormányzata mindjárt két helyi állomásról gondoskodik, és néhány hónap alatt jelentős fejlesztéseket is végrehajtottak a MÁV szerepvállalása mellett. És hát nem mellékes az sem, hogy a héten önkormányzati üzemeltetésbe adott ecseri állomáson naponta átlagosan 887 utas fordul meg, Maglód állomásain pedig napi átlagban 857-en szállnak vonatra.

Ecser ezzel együtt még csak most kezdi tanulni, mi is a dolga egy vasúti megálló gazdájának. Elsőként mindenesetre azzal kezdenek, hogy megnyitják a korábban bezárt várótermet. Amit a tervek szerint parkosítás, illetve kamerák telepítése követ majd. Később pedig akár P+R parkoló is épülhet.

Önkormányzati üzemeltetésben lévő vasútállomások (2014. február 4.):

Balatonmáriafürdő, Balatonmáriafürdő-alsó, Balatonboglár, Balatonföldvár, Bicske, Bicske-alsó, Tatabánya, Alsógalla, Mőcsény, Ecser, Maglód, Maglódi nyaraló, Mende, Sülysáp, Szőlősnyaraló, Szentmártonkáta, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Zagyvarékas, Hatvan, Gyömrő, Martonvásár, Zebegény, Jászapáti.

Hirdetés