nyitrai imre01A szerdán létrehozott fórum tagjai: a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, valamint a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-t.

Az elmúlt időszakban a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság mindhárom követelésében történt előrelépés: a bérrendezés, a munkaközi szünet, valamint az ágazati érdekegyeztetés újraindítása ügyében is - mondta az alakuló ülésen a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Nyitrai Imre (képünkön).

A közleményben hangsúlyozza: a kormány elkötelezett, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje az ágazatban dolgozók munkáját, ezért 2014 óta a jövő évi költségvetésben meghatározott összeggel együtt 60 milliárd forintot fordít a szociális szféra bérrendezésére. Mint emlékezetes, augusztus elején kezdődött meg a szociális dolgozók bérkiegészítéseinek átutalása, és a kormány novemberben döntött a további folyósításról.

A tárca célja, hogy az egyeztetés minél szélesebb körű legyen, ezért rendszeresen ülésezne az Ágazati Érdekegyeztető Kerekasztal is, ahol az ágazatban érintett valamennyi érdekegyeztető szervezet részt venne és kifejthetné álláspontját - fűzték hozzá. A Népszava keddi számában azt adta hírül, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság sztrájkkövetelésére összehívja a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórumot, hogy az ágazatban dolgozók elvárásait és a tárca lehetőségeit egyszerre vitassa meg az összes szereplő.

Hirdetés