Amíg a családi asztal elengedhetetlen eleme a kenyér, addig lesznek molnárok, habár a szakma a technológia fejlődésével jelentősen átalakult. A malmok a gyártóüzemek megjelenésével kiürültek, funkció nélküli elemei a magyar tájnak, így vitorláik hosszú évtizedek óta mozdulatlanul pihennek. Egészen mostanáig. A Bács-Kiskun megyei Felsőszentivánon a molnár szakma múltját feltámasztandó építették újra a község szélmalmát, melynek lapátjai ismét büszkén forognak.
Az Alsónyéket és Szegedet összekötő 55-ös főút mentén magasodik az a XIX. század végén épült felsőszentiváni szélmalom, amelyen, sok társához hasonlóan, rendesen nyomott hagyott az idő vasfoga. Az épület 1925-től a híres ács-molnár, jeles malomépítő Nagy Torma Vince tulajdonában látta el dolgát, majd később, fia idejében már vitorlák nélkül, mintegy a község bérdarálójaként működött, azt követően pedig raktárként funkcionált. A 2005. évi nyári esőzések következtében előbb az oldalfal, majd a tető is beomlott, sebet ejtve így a falu jelképes építményén, 2010-ben pedig teljesen összedőlt, ezt azonban az önkormányzat nem hagyta annyiban.
Az én gyerekkoromnak egy szimbolikus épülete, központi szereplője volt az akkoriban Felsőszentivánról készült fekete-fehér képeknek. A műemlékvédelmi státuszból éppen azért került ki, mert összedőlt, és mivel egy család tulajdonában volt, esélytelen volt, hogy ők egyedül belevágjanak a felújításba. Az előző és a jelenlegi önkormányzati testület is abszolút elkötelezett volt azt illetően, hogy meg kell menteni a malmot, ami már-már egy ereklye, ez alapján újították fel a kiskundorozsmai malmot is – indokolta meg a rekonstrukció melletti egyértelmű elköteleződést Felsőszentiván polgármestere, Vörös Szilárd.
Hogy volt régen...?
