Huszonöt év alatt látványos virágzásnak indultak hazánkban az élő falvak.
Mosakodás kristálytiszta kútvízben, friss gyógynövénytea zamata a szánkban. Reggeli párába burkolódzó templomtorony, gondosan művelt kertek, legelésző lovak, és juhok, takaros porták, madárdallal, vadvirággal és napsütéssel. Ki ne szeretne így élni?
Néhány emberöltővel ezelőtt még természetes volt, hogy falun kurta farkú malacok röfögtek az anyakoca körül az ólban, borzas tollú kakas kapirgált a szemétdombon, és befogtak a lovak elé, amikor a ház népe útnak indult a közeli vásárba. Magyarországon ma már ritkán találunk hamisítatlan, vidéki életet, a tájházak falai régi korok embereinek furcsa eszközein, és távoli emlékképeken kívül legfeljebb sárgult szélű fotográfiákat rejtenek.
Tucatnyi hazai kis településen azonban lelkes családok igyekeznek eleink évszázados szerves kultúráját megőrizni, éltetni, és továbbadni az utódoknak. Ezeknek az elhivatott kisközösségeknek céljai között szerepel megóvni bolygónk még viszonylag sértetlen élőhelyeit , és a sokszínű élővilágot, valamint valódi értékeken alapuló emberi közösségeket létrehozni, megélni.
Hogy volt régen...?
