Meg kell erősíteni a szociális alapellátásokat, hatékonyabbá és igazságosabbá kell tenni a forrásfelhasználást – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) XVI. konferenciáján Siófokon – erről a Magyar Nemzet számol be.
Czibere Károly kifejtette: a kormány elkötelezett abban, hogy a szociális területen dolgozóknak is kirajzolódjon egy életpályamodell azért, hogy az ágazatban dolgozók vonzónak lássák, hivatásuknak tekintsék ezt a szakmát, és hosszú távon tudjanak kalkulálni azzal, miként alakul a jövőjük, a jövedelmük.
Nagyon sok fontos eredmény született az elmúlt években – hangoztatta az államtitkár, példaként említve a nevelőszülői státus megerősítését. Szólt arról is, hogy a gyermekvédelmi rendszer átalakítását szeretnék tovább folytatni és a családias szolgáltatásokat előtérbe helyezni.
Czibere Károly az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladataként határozta meg az ellátottak életminőségének javítását, a szolgáltatások szakmai színvonalának növelését. Ehhez kell hozzárendelni a források módját és mértékét – mondta az államtitkár.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy megtartsák a már elért eredményeket. A családpolitika területéről nem fognak forrásokat kivonni – közölte, hozzátéve: csak többet fognak adni, és kiszámítható rendszert építenek ki, hogy a családtervezésnél a leendő szülők tudják, mire számíthatnak.
Kocsis József, a pécsi székhelyű SZIME elnöke az egyesület legnagyobb, évente megrendezett fórumán megjelent 350 szakember várakozásairól szólva az MTI-nek elmondta: a háromnapos konferencián arra szeretnének választ kapni, hogy mire számíthat a szociális intézményrendszer, milyen jövőképet vázolnak fel a kormányzat képviselői.
„Azt várjuk, hogy stabilizálódjon az ellátórendszer helyzete, lehessen hosszú távon tervezni, legyen kiszámítható és kiegyensúlyozott” – fogalmazott a SZIME elnöke, hozzátéve: azt szeretnék, hogy nélkülük ne hozzanak meg olyan fontos döntéseket, amelyekben érintettek az ágazatban dolgozó kollégák és azok az intézmények, amelyeket fenntartanak akár állami, önkormányzati, egyházi vagy civil fenntartók.
Kocsis József kiemelte: amit a szociális és gyermekvédelmi rendszerben dolgozó mintegy 90 ezer szakember nagyon vár, az az ágazati bérfejlesztés, az ágazati életpályamodell bevezetése, amelynek előkészítésében, több bizottságban az egyesület is részt vett.