balog zoltan01A kormány folytatja az egészségügyben megkezdett átalakításokat: a béremelést, az alapellátás erősítését és a területi szociális különbségek csökkentését - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.

Közös cél, hogy az egészségügyi intézmények a jelenlegi finanszírozási struktúra mentén valóban a beteg igényeihez igazodjanak – mondta köszöntőjében Balog Zoltán miniszter az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőinek és tagjainak kinevezése alkalmából tartott ünnepségen. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években több lépcsőben igyekeztek a béreket emelni, és ezt a béremelést folytatni kívánják a többszöri bérrendezés mellett. Megemlítette a rezidensi ösztöndíjprogramot és az ösztöndíj utáni szakorvosi béremelést is.

Beszélt továbbá arról, hogy a fiatal szakorvosok idén januártól az illetményükön felül és a teljesített ügyelet, önként vállalat többletmunka díján túl további legfeljebb bruttó 151 ezer forint támogatásban részesülhetnek. Azok jogosultak erre a támogatásra, akik részt vettek a rezidensi ösztöndíjprogramban, és vállalják, hogy szakvizsga után öt évig Magyarországon, közfinanszírozott egészségügyi ellátásban, teljes munkaidőben közalkalmazotti munkaviszonyban dolgoznak. „Így egy fiatal szakorvos bruttó jövedelme 405 ezer forint kell hogy legyen” – összegezte. Elmondta azt is, hogy eddig 616-an igényelték ezt a támogatást, de az elvégzett szakvizsga arányában ez a szám nőni fog, továbbá a meghirdetett rezidensi ösztöndíjas helyeket is betöltötték.

Az egészségügyi háttérintézmények átalakításának tervét érintve a miniszter úgy fogalmazott: ebben az ágazat egy lépéssel előrébb tart, hiszen már történtek jelentős rendszerszervezési átalakítások. Ezt az előnyt mindenképpen érvényesíteni szeretné a kormányzati egyeztetések során – tette hozzá. Balog Zoltán szerint mindenki tisztában van azzal, hányfajta érdek rángatja az egészségügyet, s a kormánynak az a feladata, hogy ezeket az érdekeket összehangolja úgy, hogy ne gyengítsék, hanem egy irányba hatva erősítsék egymást.

Elismerte azt is, hogy sokáig még nem fognak tudni annyit fizetni a gyógyításért, mint a nyugati országok ellátórendszerei, azonban úgy vélte, hogy a családi otthonteremtési támogatás (csok) versenyképes alternatívát kínálhat azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy külföldön vállaljanak munkát. A miniszter reményei szerint a csok egy olyan programja a magyar kormánynak, amelynek igénybevételéről sokan el fognak gondolkodni.

Hirdetés