euspenzTavaly felgyorsult az európai uniós pénzek kifizetése, aminek köszönhetően 2012 végére 28-ról több mint 40 százalékra emelkedett a teljesített kifizetések aránya, ugyanakkor további intézkedésekre van szükség a forrásvesztés elkerülése érdekében - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tavalyi központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése során, amelyről az MTI-Eco számol be.

Az ÁSZ jelentése szerint a hazai költségvetésben 2012-re 1567,4 milliárd forint európai uniós forrás felhasználását tervezték, ami 1088,5 milliárd forint összegben, 69,4 százalékban teljesült.

Domokos László az ÁSZ elnöke a jelentést bemutató pénteki budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kormány intézkedéseket hozott az európai uniós források igénybevételének gyorsítására.

Ennek köszönhetően 2013 végéig a rendelkezésre álló mintegy 8200 milliárd forint összegű keret 77 százalékát kötötték le támogatási szerződéssel mintegy 6300 milliárd forint összegben. A teljesített kifizetések aránya a 2011-es 28 százalékról 2012 végére 40,7 százalékra emelkedett - ismertette az adatokat az elnök.

A gyorsítás ugyanakkor 2012-ben csak részlegesen fejtette ki a hatását: az operatív programok egyharmadánál intézkedések hiányában továbbra is fennáll a forrásvesztés kockázata - figyelmeztetett Domokos László, hozzátéve, hogy a 2007 és 2012 között teljesített, több mint 3300 milliárd forintos kifizetés továbbra is jelentősen elmarad az időarányostól.

Az agrár- és vidékfejlesztési uniós támogatásokra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) intézkedésein keresztül a 2007-2013-as időszakban - a hazai társfinanszírozással együtt - 1469 milliárd forintnak megfelelő összeg hívható le. 2007-től 2012. év végéig az ÚMVP-re rendelkezésre álló keret 93,6 százalékát kötötték le szerződéssel csaknem 1375 milliárd forint összegben, így a kötelezettségvállalások tekintetében teljesítés meghaladta az időarányost. A kifizetések teljesítése azonban itt is elmarad az időarányostól: 2007-től 2012 végéig a teljes keret
59,4 százalékát érte el - áll a jelentésben.

Horváth Margit, az ÁSZ felügyeleti vezetője a pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a zárszámadási ellenőrzéshez kapcsolódóan kiegészítő vizsgálatot végeztek annak megállapítására, hogy az uniós források pályáztatása és a beérkezett pályázatok elbírálása során az NFÜ a 2012-ben
biztosította-e a 2012. január 1-jétől hatályos államháztartási törvény (Áht.) azon rendelkezésének betartását, miszerint támogatásban csak átlátható szervezet részesülhet. Nem minősülnek átlátható szervezetnek az offshore cégek.

A számvevőszéki jelentés szerint az NFÜ belső kontrollrendszere nem nyújt garanciát arra, hogy csak átlátható szervezet részesüljön támogatásban. Ezt támasztja alá, hogy az NFÜ belső eljárásrendje 2012. október 23-ig nem írta elő a tulajdonosi adatok adatbázisokkal történő összevetését, így nem volt biztosított az Áht. vonatkozó rendelkezésének érvényre jutása.

Ezenkívül az ellenőrzött 74 cég közül - az NFÜ adatszolgáltatása alapján - 18 cég nem küldte meg az átláthatóságról szóló nyilatkozatot, ennek ellenére az NFÜ támogatási szerződést kötött velük, összesen mintegy 3 milliárd forint értékben - olvasható a jelentésben.

Az ÁSZ hozzáfűzi: 2013 első negyedévének végéig az érintett cégek részére teljesített kifizetések 854,9 millió forintot tettek ki (a szerződéses összeg 27,8 százalékát). A nyilatkozatok hiányában az NFÜ nem tudta lefolytatni az átláthatósági vizsgálatokat, tehát a pályázók nem feleltek meg a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek, így nem voltak jogosultak a támogatásra.

Az ÁSZ azt javasolta az NFÜ-nek, hogy határozza meg az Áht. szerinti átláthatóság egyes szempontjait igazoló dokumentumokat, amelyek alapján fel tudja mérni a pályázó szervezetek követelményeknek való megfelelőségét, valamint hogy alakítsa ki a pályázati támogatások elbírálásához az átláthatósági kockázatokat kezelő kontrollrendszert - mondta el Horváth Margit.

Hirdetés