lazar janosLázár János pénteki hatállyal felmentette a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatóját. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről Békéscsabán, a gazdasági évnyitó fórum után tartott sajtótájékoztatón beszélt.

2014. augusztus 15. óta volt Petróczki Zoltán a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, idén január 15. óta ellátta a kormánymegbízotti feladatokat is a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján, miután január 15-ei hatállyal Gajda Róbert kormánymegbízottat Orbán Viktor miniszterelnök felmentette tisztségéből Lázár János javaslatára.

A miniszter pénteken azt mondta: a kormányhivatalok szerepe január elseje óta nagymértékben megnőtt, több ezer hatósági és ügyintézési feladatot látnak el. Egy megyei kormányhivatal ma olyan, mint egy kisebb kormány, az országos szintet képezi le, ezért fontos, hogy „fegyelmezett, világos, egyértelmű, koncentrált vezetése legyen” – fogalmazott lázár János.

A kormánymegbízotti tisztségből felmentett Gajda Róbertről azt mondta, hogy nem dolgozott rosszul, ezért a kormány számít a munkájára. „Még professzionálisabb és még pontosabb területi közigazgatási munkát szeretne egy olyan megyében, amelynek stratégiai partnerségi szerepet szán a kormány” közölte, felidézve, hogy Békéscsabával „súlyos tízmilliárdos fejlesztésekről” kötöttek megállapodást a Modern városok program keretében. Lázár János úgy fogalmazott, a Békés Megyei Kormányhivatalnak és a járási hivataloknak az új feladatkörhöz „új típusú szemléletre, más típusú munkára” van szükségük.

Az új kormánymegbízott kilétére vonatkozó kérdésre a miniszter úgy válaszolt: megvan már a kiválasztott személy, de még nem akarja megmondani, hogy ki az.

 

Hirdetés