kozutA kormány prioritásként kezeli Magyarország közúti közlekedésének fejlesztését, és elkötelezett abban, hogy biztosítsa minden megyei jogú város gyorsforgalmi úthálózattal való elérhetőségét, valamint az autópályák országhatárig történő elvezetését és bekapcsolását a nemzetközi gyorsforgalmi úthálózatba.

Erről a Miniszterelnökség közleményt adott ki, melyben azt írták, idén a korábban előkészített közútfejlesztési projektek nagy számban megvalósítási szakaszba jutottak, illetve jutnak majd, ezért a kormány áttekintette az ezekkel kapcsolatos döntéseit. Ennek eredményeképpen megszületett, és a Magyar Közlönyben július 15-én megjelent a Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló kormányhatározat.

„A kormányhatározattal a korábbi, projektszintű kormányzati szemlélet egységes, áttekinthető fejlesztési koncepcióvá alakult, amelyben mind az európai uniós, mind a hazai költségvetési forrásból megvalósuló projektek nevesítésre kerültek, és a kormányhatározat szerint új fejlesztésről csak a projektlistáról szóló döntéssel együttesen lehet határozni" - olvasható a közleményben.

Kiemelték, a kormány e döntésének köszönhetően csaknem 2400 milliárd forint értékben valósulnak meg közútfejlesztési beruházások 2022-ig Magyarországon. „A fejlesztések megvalósításának koordinálása, a piaci kapacitások folyamatos rendelkezésre állása, valamint a beruházások költségvetési fedezetének biztosítása indokolta a korábbi kormányzati döntések áttekintését és egységes határozattá való alakítását.”

A közlemény szerint a július 29-én kihirdetett rövid és középtávú közútfejlesztések megvalósításával összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározat a „fenti szemléletet és kiigazítást tükrözi” azzal, hogy a július 15-ei határozat mellékletében meghatározott projektek köre – esetleges költségvetési források rendelkezésre állása esetén – bővülhet, illetve az előkészítés és megvalósítás a 2022 utáni időszakra vonatkozhat.

A kormány a határozat értelmében negyedévente áttekinti a projektek előrehaladását és a projektlistát. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel közölte, hogy a megyei jogú városokban élő emberekkel kötött szerződések érvényesek, és természetesen meg fognak valósulni.

Hirdetés