iparuzesiNem meglepő módon eltérően reagáltak az önkormányzati vezetők Orbán Viktor bejelentésére, miszerint a kkv-k és egyéni vállalkozók esetében elengedik az iparűzési adó felét. A kormánypárti politikusok már egyet tudnak érteni az önkormányzatok forráselvonásával, főleg az állam egyedi támogatásaiban bíznak. Az ellenzéki polgármesterek pedig épp ennek a veszélyeire mutatnak rá: ennek mértéke kizárólag a kormány politikai szándékától függ, ami azonban kiszámíthatatlan.

Néhány hét alatt beérett Parragh László kamarai elnök javaslata, a kormány ugyanis úgy döntött, hogy a kis és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-től a felére csökkentik. Részletesen megírtuk, hogy ez az intézkedés mennyire fog fájni a településeknek, a cégek szempontjából egyáltalán nem hatékony, mert nem ott segít, ahol igazán kéne. Valamint arra is rámutattunk, hogy megindul a szelektív (de nem rászorultsági alapú) támogatás rendszere az önkormányzatoknál, a települések népességszáma, valamint a kormány egyedi elbírálása esetén (ez utóbbi a nagyvárosokra érvényes). 2021-től a települések még inkább ki lesznek szolgáltatva a kormány döntéseinek.

A miniszterelnök mindezt azok után jelentette be, hogy szombat délelőtt tárgyalt a megyei jogú városok vezetőivel.

A polgármesterek azonnali első reakciójából jól látható: alapvetően osztja meg a települések vezetőit a kormány terve.

A cikk itt folytatódik »

Hirdetés