akta1Négy hulladékgazdálkodással, illetve városüzemeltetéssel foglalkozó nemzeti tulajdonú társaság 2015-2017 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését fejezte be az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ ellenőrzései megállapították, hogy Pápa és Sopron önkormányzatának - a gazdasági társasága feletti - tulajdonosi joggyakorlása szabályszerű, míg Jászberény és Mórahalom önkormányzatának a tulajdonosi joggyakorlása nem volt szabályszerű. Az ellenőrzött társaságok – az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., a KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Kft., a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt., valamint a MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft. - vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, így az elszámoltathatóságot nem biztosították.

A nemzeti tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzése kiemelten fontos a nemzeti vagyon megőrzése érdekében. Gazdálkodásuk jellemzően a közérdeklődés figyelmének középpontjában áll, amihez hozzájárul a gazdálkodásuk körébe tartozó – a nemzeti vagyon részét képező – vagyon nagysága is. Az Állami Számvevőszék ellenőrzései feltárják, hogy a tulajdonosi felügyelet hozzájárult-e a szabályszerű gazdálkodáshoz és feladatellátáshoz, továbbá meghatározhatóvá válnak a szervezet vagyongazdálkodást érintő kockázatai. A megállapítások alapján megfogalmazott számvevőszéki javaslatok hasznosítása elősegíti a meglévő hibák megszüntetését. A jó gyakorlatok bemutatásával az ÁSZ hozzájárul a követendő megoldások megismertetéséhez, terjesztéséhez.

Az ellenőrzések célja annak értékelése volt, hogy az ellenőrzött időszakban az érintett önkormányzatok a társaságuk feletti tulajdonosi joggyakorlás kereteit kialakították-e, tulajdonosi jogaikat megfelelően gyakorolták-e, és kötelezettségeiket teljesítették-e. Az ellenőrzések továbbá azt vizsgálták, hogy a társaságok biztosították-e a vagyon védelmét a nyilvántartások szabályszerű vezetése és a mérleg tételeinek leltárral történő alátámasztása révén, valamint szabályszerűen gondoskodtak-e a társaság használatában lévő nemzeti vagyon értékének megőrzéséről, gyarapításáról, hasznosításáról.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzései megállapították, hogy Pápa Város Önkormányzata a tulajdonosi joggyakorlás kereteit a jogszabályi előírások szerint alakította ki, valamint Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonosi joggyakorlása szabályszerű volt. Mórahalom Városi Önkormányzat ugyanakkor nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően alakította ki a tulajdonosi joggyakorlás kereteit, továbbá Jászberény Városi Önkormányzatnak a társaság feletti tulajdonosi joggyakorlása nem volt szabályszerű, mivel a társaság számviteli törvény szerinti beszámolóinak jóváhagyása, valamint a javadalmazási szabályzat megalkotása nem jogszerű felhatalmazáson alapult.

Az ellenőrzött önkormányzati társaságok vagyongazdálkodása nem volt szabályszerű, mivel a számviteli beszámolóikat nem támasztották alá leltárral, így az elszámoltathatóságot nem biztosították. A MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft. a vagyonkezelt vagyont nem tartotta nyilván, ezáltal nem volt biztosított az átláthatóság.

Az egyes önkormányzati társaságok ellenőrzésének részletes megállapításairól szóló összefoglalókat az alábbi linkekre kattintva olvashatja:

STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Kft.


Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft.

Hirdetés