szamol3Bármilyen alaposan is végezzük dolgunkat, az ÁSZ vagy az Államkincstár bejelentkezésétől általában összeszorul a gyomrunk. Az ETK februári képzései segítséget nyújtanak abban, hogy minél jobban teljesítsünk a felkészülés és a vizsgálat során.

A közvagyonnal való gazdálkodás kiemelt felelősséggel jár. Egyrészt törekedni kell a szervezet feladatainak, céljainak mind eredményesebb megvalósítására, másrészt meg kell felelni a szinte folyamatosan változó jogszabályi környezetnek is.

A hatékonyan működő belső kontrollrendszer működtetése valamennyi szervezet kiemelkedő érdeke. Ugyanakkor annak szinte minden apró részletét akkurátusan szabályozó előírásoknak való megfelelés rengeteg erőforrást igényel. Így a legjobb szándékaink ellenére is előfordulhatnak olyan hiányosságok, amelyek miatt egy külső ellenőrzés akár komoly következményekkel járó megállapításokat tehet.

A közel két évtizedes képzési és ellenőrzési gyakorlattat rendelkező ETK Szolgáltató zRt. az ÁSZ és az Államkincstár ellenőrzéseire való felkészülés, és a vizsgálatok során jelentkező feladatok hatékony végrehajtásának támogatására szervez online képzéseket február elején.

2023. február 7-én dr. Sepsey Tamás az ÁSZ korábbi főigazgató-helyettese, jelenleg az MVM Zrt. kiemelt ellenőrzések osztályvezetője és Borhy Gabriella belső ellenőr, audit tanácsadó, számos ellenőrzésben résztvevő szakember nyújtanak segítséget a vizsgálatokon való mind eredményesebb szerepléshez

Emellett 2023. február 2-án Dr. Janza Péter a Főpolgármesteri Hivatal belső ellenőrzési vezetője a vagyongazdálkodás ellenőrzéséről tart előadást, amely terület szintén a külső ellenőrzések fókuszában áll.

A képzések online módon 9 és 13 óra között kerülnek lebonyolításra, a résztvevőknek a platform használatának támogatására tesztelési lehetőséget biztosítunk. A programokat interaktív formában bonyolítjuk, az előadók a hallgatók kérdéseire is válaszolnak.

Várjuk jelentkezésüket! A megrendelőlapon az éves program további képzéseit is megtalálják.

Megrendelőlap

Miskolczi Tamás
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
https://etk-rt.hu

2023. február 2. 9.00-13.00: A vagyongazdálkodás ellenőrzése: Programvezető: Dr. Janza Péter

2023. február 7, 9.00-13.00: Felkészülés az Állami Számvevőszék ellenőrzéseire. Megfelelés az ÁSZ és az Államkincstár ellenőrzéseinek. Programvezetők: dr. Sepsey Tamás és Borhy Gabriella

Hirdetés