dunakanyarÖkotudatos turisztikai térkép készült a Dunakanyarról. Autómentesítenék a régióba irányuló turizmust a régió megóvása érdekében a helyiek.

Több, mint 40 vállalkozás fogott össze a fenntartható Dunakanyarért, a fékezhetetlenül elvárosiasodó régió megmentése érdekében. A közös kezdeményezés eredménye az a különleges térkép, a KanyarGO, amire felkerültek az ökotudatos turizmusért együtt munkálkodni kész kulturális- és gasztro helyek, valamint különféle vállalkozások és önkormányzatok. Az ökoturizmus szellemében született kezdeményezés célja a régió folyamatos fejlesztése a turisták és a helybéliek bevonásával.

Hétvégenként rengeteg autóval érkező kiránduló veszi célba a Dunakanyart, amit a települések egyre nehezebben bírnak el. Régóta gondolkodunk, hogy hogyan tudnánk élhetőbbé tenni a környéket, amit annyira szeretünk, anélkül, hogy bárkinek az érdeke sérülne – így született meg az egymeder csoport és a KanyarGO térkép ötlete. A kezdeményezéssel segítünk az utazóknak, hogy autó helyett inkább vonatra, hajóra vagy bicajra szálljanak, és hogy megtalálják a Dunakanyar legizgalmasabb helyeit, programjait és rejtett kincseit – mindezt úgy, hogy közben vigyáznak a régió értékeire – avat be Buzási Évi, a DunakanyarGO turisztikai oldal alapítója.

Az egymeder csoport célja összegyűjteni és felkarolni minden olyan törekvést, amely a Dunakanyar fenntartható fejlődését tartja szem előtt. A KanyarGO Térkép több, mint egy szimpla útikalauz. Azok a vállalkozások, akik alapították a csoportot és akik rákerülnek a térképre, vállalják, hogy a régiót tiszteletben tartva mindent megtesznek a Dunakanyar emberi léptékű fejlődéséért, és részt vesznek a kulturális élet alakításában.

A csoport még csak pár hónapja létezik, de már több, mint negyvenen elfogadták a felkérésünket, és a lista folyamatosan bővül. Csatlakozott a kezdeményezéshez a MÁV és a MAHART, akik Dunakanyar napijeggyel segítik az autómentes túrázás elterjesztését, a Kertünk Bár és Kilátó, valamint a Borsó Borpiac pedig már át is álltak repohár használatára a Cup Revolution segítségével – sorolja Csizik Balázs, az egymeder csoport egyik alapítótagja, az URBANUM Városkutató Alapítvány egyik vezetője, BME egyetemi óraadó.

A KanyarGO Térkép kiváló lehetőség arra, hogy megmutathassuk mindazokat a vállalkozásokat a környéken, akiknek fontos a fenntarthatóság. Manapság már nem elég a szép terasz csodás kilátással. Az utazóknak is egyre fontosabb, hogy egy adott szolgáltató környezettudatosan végezze a munkáját – tapasztalja Sós-Nepper Dorka, a PIKNIK Manufaktúra étterem tulajdonosa.

(Vg.hu)

Hirdetés